Maros megyében turnézik a Kutyakölykök

Marosvásárhelyen kezdi turnéját a zalaegerszegi Kutyakölykök táncegyüttes, majd Dicsőszentmártonban és Nyárádszeredában is fellép. Mindhárom településen a helyi folklórcsoporttal közösen lépnek színpadra a Csillag születik sztárjai.

Szász Cs. Emese

2010. június 03., 14:502010. június 03., 14:50

2010. június 03., 18:052010. június 03., 18:05

Galéria

A zalaegerszegi Kutyakölykök különleges néptáncprodukciójukkal bűvölték el hétről hétre a magyarországi televíziónézőket, s bár a legjobb négy közé nem jutottak be, az utolsó előtti pillanatig szerepeltek az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutató műsorában. A Zalai Táncegyüttes művészeti vezetője, Varga János nyolc héten keresztül újabb és újabb koreográfiát készített a fiúknak, ennek eredményét – például dorongos táncot, focizó néptáncot – pedig az erdélyi közönség is hűen követte a televízión keresztül.

Marosvásárhelyen június 4-én, pénteken 12 és 19 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében lép fel a Kutyakölykök és a Maros Művészegyüttes. A zalaegerszegiek a RitmuSOKK című előadásukkal, a helyi tánccsoport pedig a Szem látta, szív szerette produkcióval jelentkezik.

A dicsőszentmártoni művelődési házban június 6-án, vasárnap 17 órai kezdettel lép fel a Kutyakölykök, majd a Kökényes Néptáncegyüttes mutatja be előadását.

Ugyancsak vasárnap folytatódik a turné Nyárádszeredában, 20 órakor a helyi művelődési házban vendégszerepel a zalaegerszegi táncegyüttes a Ritmusokk című néptáncműsorával. Majd a házigazda Bekecs együttes is fellép.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat

Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között

Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között
2026. július 24., péntek

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen

Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen
2026. július 24., péntek

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában

Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között

Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között
2026. július 23., csütörtök

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson

Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?

A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?
2026. július 22., szerda

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját

A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját
2026. július 22., szerda

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült

Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült
Hirdetés