
Megszületett Erdélyben az első Mária-út turistajelzés – az erdélyi szakaszon végigvezető ösvényt jelző stilizált gótikus M betű első, lila színű jelképe Gyergyóalfaluban, István pap lábainál látható. A teljes útszakasz jelzésének megfestése két év múlva esedékes.
2010. augusztus 03., 09:342010. augusztus 03., 09:34
2010. augusztus 03., 15:532010. augusztus 03., 15:53
Fotó: C
A magyar nép Mária-tiszteletének és a zarándoklatoknak több évszázados múltja
van, erre szeretne szervezetten lehetőséget teremteni a Mária-út kiépítésével a
magyarországi Mária-út Egyesület, a gyulafehérvári Caritas és az Erdélyi Kárpát
Egyesület. Idén pünkösdkor a harmadik munkazarándoklat járta végig a Mária-út erdélyi szakaszát, az Erdélyi Kárpát Egyesület idegenvezetőket biztosított a zarándokok számára, ezzel is könnyítve a tájékozódást, jelzések hiányában.
Fotó: C
Az erdélyi szakasz jelzéseinek festését a gyergyóalfalvi templom melletti István pap szobra körül kezdték el, az első festésbe az EKE országos elnöksége is besegített. A következőkben a munkát önkéntesek végzik majd: EKE-sek, a Caritas munkatársai és bárki, aki kedvet kapna hozzá, hiszen egy kis előzetes tájékoztatás után mindenki képes a munka elvégzésére. Mivel csak a nyár vége és az ősz alkalmas a festésre az erdősebb szakaszon, hiszen ekkor van a lombozat teljesen kiterjedve, ezért az ütemterv szerint idén minden EKE-osztály régiójában egy próbaszakasz festését tervezik. A teljes szakasz jelölésére két esztendőt számítanak a szervezők. Az útvonal nemcsak a vallásos emberek számára jelenthet élményt, a nem hívők, de a más felekezetbe tartozók is gazdag, érdekes, kulturális és honismereti tudnivalókkal, tapasztalattal gazdagodhatnak, ugyanakkor a természetszeretetet is ápolhatják.
Fotó: C
A Mária-út követőinek egy fehér négyzet alapban lévő, lila színű stilizált gótikus M betűt kell követni végig az úton – ezt a jelet Magyarországon már sikerült levédetni, most pedig a romániai szakaszon is zajlanak az engedélyeztetés folyamatai. Jelenleg nem hivatalos jóváhagyás van a turisztikai minisztérium részéről, ami arról szól, hogy nem tartozik bele a jelenlegi hegyimentő törvénykezésbe a zarándok típusú jelzés. Gyakorlatilag a helyi önkormányzatok az egyetlen szerv, amelyeknek rá kell bólintaniuk a jelzések engedélyeztetésére, meg természetesen, ha magántulajdont vagy erdészetet érint, akkor tőlük kell a beleegyezés – mondta el Havas Tamás erdélyi koordinátor.
Fotó: C
Az önkéntesek munkája tehát most arról szól, hogy településről településre járva felkeresik az önkormányzatokat, az útvonal véglegesítése érdekében: ki kell deríteni, hogy hol ütközik akadályokba az út, esetleg természetvédelmi vagy egyéb szempontokból. A 2006-ban elindított Mári- út elnevezésű gyalogos zarándokútvonal az elképzelések szerint a spanyolországi Szent Jakab útjához (Camino de Santiago) hasonló méretűvé növi ki magát az elkövetkező években.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.
Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.
szóljon hozzá!