Fotó: Bodnár Arthur
Vasárnap délután szervezték meg Udvarhelyen a VII. Székelyföldi Lassúsági Pipaszívó Versenyt, amelyre összesen 40 magyarországi és helyi pöfékelő nevezett be, végül egy ex-világbajnok szívta legtöbb ideig a dohányt.
2010. május 23., 23:502010. május 23., 23:50
Fotó: Bodnár Arthur
Május 23-án, vasárnap 16 órakor a Pávakert Étteremben kezdődött a székelyudvarhelyi Polgári Pipaklub által szervezett versengés. 40 pipás nevezett be, 39-en meg is jelentek a helyszínen. Három kategóriában osztottak ki díjakat, külön értékelték a csoportokat (maximálisan 5 fős csoportok jelentkezhettek) és egyéniben a nőket, illetve a férfiakat.
Fotó: Bodnár Arthur
Négy pipaszívó világbajnok is részt vett a megmérettetésen, az uraknál épp az 1999-es nyertes vette át az első helyért járó díjat – Horváth Tamás, Dombóvárról 1 óra 41 percig tudott pöfékelni. A hölgyeknél Sziber Jánosné, a szigetvári Kisvárosi Pipa Club tagja füstölgött legtovább, így ő vihette haza a legjobb pipázó címet. Összetettben is segítette csapatát a maga 1 óra 29 perces pipázgatásával, így Szigetvár győzött a VII. Székelyföldi Lassúsági Pipaszívó Verseny csapatok közti harcában.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.
Egy ígéretét legalább be tudta tartani a Salrom vezetősége, hiszen szerdán megnyílt a sósvizű strand Parajdon. Néhány turista rögtön ki is használta a lehetőséget: volt, aki napozott, mások a medencében lubickoltak.