
Folytatódik július–augusztusban a csíkszeredai Gentiana Természetjáró Egyesület gyalogtúra-sorozata a Kárpátokban. Május 9-én pedig a Csíki-havasokba várják a természetjárókat.
2010. május 06., 13:422010. május 06., 13:42
2010. június 03., 14:092010. június 03., 14:09
A Gentiana egyesület tagjai összesítették a Kárpát-vándortúra negyedik szakaszára vonatkozó véleményeket. A március 31-ig beérkezett javaslatok alapján kijelölték a két egyhetes túra időpontját, melyek során a Radnai- és a Máramarosi-havasokat, valamint az Avas-, Gutin- és a Cibles-hegységet járják be – tudtuk meg Imre Istvántól, az egyesület elnökétől.
Az időpontok és az útvonalak a következők: 2010. július 4–11.: Radnai-havasok és Máramarosi-havasok, illetve augusztus 15–22.: Avas-, Gutin- és Cibles-hegység. Amennyiben az időjárás nem lesz megfelelő, módosulhatnak az időpontok, erről értesítik az érintetteket – jegyezték meg a szervezők. A résztvevők összeírása megkezdődött, június 21-ig lehet jelentkezni – hívják fel a figyelmet.
A résztvevőknek rendelkezniük kell az évszaknak megfelelő felszereléssel és elegendő élelmiszerrel, melynek pótlására a túra során érintett helységek üzleteiben, vendéglőiben kerül sor. Többnyire sátorban oldják meg a szállást, tehát szükség lesz sátorra, hálózsákra, illetve hőszigetelő derékaljra. Érdeklődni a gentiana@freemail.hu e-mail címen, illetve a 0745–107618-as telefonszámon, Imre Istvánnál lehet.
Túra a Pogány-havasba
A Gentiana a Csíki-havasokba szervez túrát a hétvégén. Útvonal: csíkajnádi vasúti megálló – Völgyút – Pogány-havas teteje – Cseroldal – Csíkszépvíz. Indulás: május 9-én vasárnap a 7.04-kor induló személyvonattal Ajnádig. A túrára előzetesen be kell jelentkezni szombaton 15 és 21 óra között a 0745–107618-as telefonszámon.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.