Külföldön mutatkoznak be a háromszéki fiatalok

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

A helyi táborok, szabadegyetemek mellett a háromszéki fiatalok több külföldi ifjúsági rendezvényen is részt vesznek a nyár folyamán. Erről számoltak be a HÁRIT tagjai.

Bús Ildikó

2010. július 29., 17:272010. július 29., 17:27

2010. július 29., 18:182010. július 29., 18:18

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Itthon több szabadegyetemen vesznek részt a fiatalok, sőt szerveztek is már ilyen rendezvényt, emellett pedig a külföldi lehetőségeket is kihasználják – közölte Ajgel Ágnes, a HÁRIT kommunikációs alelnöke. Kelemen Éva-Orsolya, a Szentgyörgyi Ifjúsági Klub elnöke nemrég tért haza a finnországi Lapuából, ahol az augusztusban sorra kerülő Legyünk zöldek! ifjúsági csere részleteit beszélték meg a fogadó és a többi részt vevő szervezet vezetőivel. Kelemen Éva-Orsolya elmondta, a program fő témája a környezettudatosítás volt, amelyben az erdélyi csapat mellett finnországi, svájci, portugáliai, magyarországi és ausztriai fiatalok is részt vesznek.

Szintén augusztusban vesznek részt a Háromszéki Ifjúsági Tanács képviselői a törökországi Diyarbakirben egy ötnapos ifjúsági demokrácia projektben. A fiatalokat Édler András RMDSZ-es parlamenti képviselő is elkíséri, aki a résztvevőknek az ifjúság közéleti szerepvállalásáról fog előadást tartani. Grüman Róbert, a HÁRIT elnöke kifejtette: „Jó alkalom ez a program, hogy a kurd kisebbség mindennapjaiba betekintsünk, tapasztalatokat cseréljünk”. A programokat a Európai Bizottság Fiatalok Lendületben programja finanszírozza.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?

Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek

Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek
2026. július 23., csütörtök

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?

Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?
2026. július 23., csütörtök

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu

Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást

Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást
2026. július 21., kedd

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban

Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban
2026. július 21., kedd

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez

Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester

Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester
2026. július 21., kedd

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál

Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál
2026. július 21., kedd

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken

Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken
Hirdetés