
Fotó: Both Ildikó
A HÁRIT és a Román Fiatalok a Közösségért idén is közös sátorban tartották meg rendezvényeiket, melyek színesre, sőt éjszakánként fergetegesre sikeredtek. A péntek délutáni megnyitót követően már többszáz fiatal látogatott el az óriássátorba különböző rendezvényekre, bulikra.
2010. április 25., 09:382010. április 25., 09:38
2010. április 25., 09:522010. április 25., 09:52
Fotó: Both Ildikó
A HÁRIT és a Román Fiatalok a közösségért közös sátrában már a megnyitón tetőfokára hágott a hangulat, amely elragadta bizony a város vezetőit is. Antal Árpád András polgármester gratulált a szervező fiataloknak, kiemelve, hogy mennyire fontos, hogy a két közösség együtt ünnepel. Ez így van rendjén, hogy együtt ünnepelünk, elfogadva egymás hagyományait és az egybenyitott sátor nem csak formalitás – hangsúlyozta Sztakics Éva alpolgármester asszony.
Fotó: Both Ildikó
A sátorban a fiatalok mellett állandó résztvevő egy óriás, Fain névre hallgató, játékos és nagyon zöld kutya, de jelen van a HÁRIT két medve kabalája is. A magyar és román fiatalok sátrában színes program fogadja a betérő fiatalokat, vetélkedők, kézműves találkozók, autogramosztás, koncertek, bulik teszik a Szent György Napok egyik legkedveltebb helyszínévé.
Fotó: Both Ildikó
A HÁRIT ifjúsági sátor szombati programja is eseménydússá sikeredett. Korán reggel a Szentgyörgyi Ifjúsági Klub és a Polaris Egyesület jóvoltából kézműves foglalkozással indította, a rendezvény, főként a gyerekek körében aratott sikert. Ezt követően sikeres vállalkozók beszéltek a kezdetekről, a vállakózásaik indításáról, szakmai tapasztalataikról, a mindennapi akadályokról, amelyekkel szembesülnek, és nem utolsó sorban a gazdasági válság hatásairól.
Fotó: Both Ildikó
Az esti programok között szerepelt két koncert is, az ifjúsági sátor színpadán fellépett a Crazy Snowman sepsiszentgyörgyi zenekar, valamint a gyergyószentmiklósi Hot Snow Storm zenekar is. Ez idő alatt sört csapolt a város legszebb lánya, amely titulust idén Bogdán Ágnes vívta ki magának.
Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.
Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.
A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.
Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.
Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség egy 64 éves nő és egy 45 éves férfi ellen egy hamis érettségi bizonyítvány kiállításával kapcsolatos ügyben.
Határidő előtt bonyolította le Kovászna Megye Tanácsa a harminchat elektromos iskolabusz beszerzését célzó pályázatot. Júniusi ülésén a megyei testület jóváhagyta az utolsó kilenc, 20+1 személyes kisbusz átadását is.
Húsz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a Kovászna Megyei Törvényszék azt az 50 éves berecki férfit, aki a vád szerint 2023 augusztusában olyan súlyosan bántalmazta édesapját, hogy a férfi belehalt sérüléseibe. Az ítélet nem jogerős.
Több mint ötven motoros fejlesztheti tudását ezen a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Motorious Tramps RC által szervezett motoros vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági tréningen, mely idén bővített programmal várja az érdeklődőket.