
A világ egyik legnagyobb ifjúsági szervezete, az AIESEC romániai fiókja is elindította a GROW nevet viselő programot, amellyel a X–XI. osztályos középiskolások nevelését célozzák meg.
2010. július 28., 15:002010. július 28., 15:00
2010. július 28., 15:582010. július 28., 15:58
Románia 12 városából 750 tanuló kapcsolódott be a projektbe – köztük Marosvásárhelyről is –, akik Train the trainers, azaz a Képezd a képzőket című konferencián vesznek részt a héten Predeálon. A középiskolások itt tanulhatják meg azt, hogy mit jelent a különböző társadalmi projektekben való aktív részvétel, hogyan kell felépíteni egy dolgozatot, bemutatót, de a nyilvánosság előtti előadás fortélyait is elsajátíthatják. 11 országból – Brazíliából, Izlandról, Új-zélandról, Magyarországról, Grúziából, Ukrajnából, Oroszországból, Törökországból, Észtországból, Bulgáriából és Lengyelországból – 39 külföldi diák érkezett Romániába, akik szeptember 3-áig 12 hazai városban segítenek a GROW program elsajátításában, a diákok képzésében. A nevelő projekt másik fontos célkitűzése a személyes és kulturális értékek felfedezése, kiaknázása, nem utolsósorban pedig a tanulók építő jellegű hozzáállásának kialakítása. A programot az AIESEC és az Értékek Iskolája, valamint a Dinu Patriciu Alapítvány szervezi.
Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.
Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.
Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.
Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.
Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.
Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.
A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.
A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.
Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.
szóljon hozzá!