Könyvet szánt a diktatúrának Tompa Andrea

– Egész fiatal korában voltak próbálkozásai, de az írói pályára valójában a harmincas éveiben lépett...

– Kamaszkoromban valóban írtam, és néhányan, akik látták, azt gondolták, hogy nem csak én, hanem azok a fiatalok, akik a lapok körül, tevékenykednek, ténylegesen írók-költők lehetnének. Iszonyú sok tényezőn múlik, hogy ez megtörténik-e egy emberrel vagy sem. Az én életem egész másfelé fordult azzal, hogy áttelepedtem Magyarországra, utána egy egészen más pálya indult el, színikritikus lettem. Közben majdnem mindig írtam, de nem tartottam fontosnak, hogy megjelenjen, meg nem is hittem abban, hogy annak meg kell jelennie. Az, hogy egy ember beáll egy könyv mögé, elsősorban önbizalom kérdése, önbizalom és hit, hogy amit mondani akar vagy amit csinál, az másokkal megosztható, másoknak is fontos lehet. Nálam ez az önbizalom és a hit sokáig váratott magára, de előny, hogy mire leültem írni, volt valamelyes élettapasztalatom, meg keresztülmentem elég sok mindenen, kezdve attól, hogy mégiscsak életem első két évtizedét egy diktatúrában éltem. Nem akkora baj, ha egy író későn indul, de minél később, valószínűleg annál nehezebb elindulni, mert annál kevésbé tud az ember váltani, nehezebben hiszi el azt, hogy vele még valami nagy és jelentős fordulat megtörténhet.

– Annyira meghatározta életet a diktatúra, hogy könyveiben visszatér ez a téma.

– Egy könyvet szántam annak a diktatúrának, amiben éltem, és talán más könyvekben más majd diktatúrákat fogok feldolgozni. Tulajdonképpen megdöbbentő volna, hogy egy ember két évtizedet él, felnövekszik egy ilyen környezetben, és aztán úgy lép tovább, mintha normalitásban élt volna. Mindig meghökkent, ha valaki azt mondja, hogy engem nem nem érdekel ez, én ezen már túlléptem. Noha én is azt gondolom, hogy túlléptem rajta, de annak árán, hogy megpróbáltam valamelyest feldolgozni a magam és a közösségem számára is ezt a diktatúrát. Azt a szabadsághiányt és tulajdonképpen azt a fajta iszonyatos kontrollt, amiben éltünk, soha nem lehet természetesnek elfogadni, és a világ időről időre létrehoz ilyen helyzeteket, amikor ennyire akar minket irányítani, ellenőrizni, mindent megmondani, hogy történjen. Ezeket a tapasztalatokat időről időre elő kell hozni, mert ez segít megérteni a jelenünket is.

– Valós személyek ihlették ezt a könyvet?

– Nem, inkább lehetséges figurákként definiálnám. Nekem nagyon fontos, hogy az ő létezésük lehetséges legyen, de ilyen figurákat nincs, honnan találni, hacsak nem valami önéletrajzból. Egyébként nem találkoztam erdélyi, zsidó származású, orvosi karon tanuló nő önéletrajzával.

– Ön is orvosnak készült valamikor. Miért mondott le erről a pályáról?

– Ahogy egy normális fiatal elég sok mindennek készül, én is átmentem ezeken a szakaszokon. \'89-ben viszont az orvosi kar Kolozsváron zárva volt a magyarul tanulni vágyók előtt, és én valahogy sokkal fontosabbnak tartottam, hogy magyarul tanuljak, mint hogy mi legyen belőlem. Ez akkor egy normális attitűd volt. Ma furán hangzik, de akkoriban a nyelvnek prioritása volt.

– Milyen téma foglalkoztatja most, miről fog szólni a következő könyve?

– Az ötvenes-hatvanas évekkel foglalkozom, az is egy újabb diktatúra, más arculatú diktatúra, az érdekel, hogyan lehet ebben a diktatúrában érvényesülni, hogyan jön létre a Magyar Autonóm Tartomány, mi a célja. Nagyon érdekel az egyház, és az egyházhoz való viszony abban a korszakban. De hát az emberek érdekelnek elsősorban, tehát olyan történeteket keresek, amelyek emberek által mondhatók el múltba ágyazottan, mégis a jelen tapasztalatainkkal kötődnek össze.

Tompa Andrea 1971-ben született Kolozsváron. 1990-ben kezdte meg tanulmányait az ELTE Bölcsészkarának magyar–orosz szakán. 2004-ben doktorált az ELTE orosz irodalom szakán. 2000–2008 között az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, 2005-től a Színház folyóirat szerkesztője, 2008 ősze óta tanít a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán. Eddig két regénye jelent meg, a Kalligram Kiadónál, A hóhér háza 2010-ben, a Fejtől s lábtól – Kettő orvos Erdélyben 2013-ban.