Fotó: Boda L. Gergely
Egy hónappal és három héttel bécsi indulása után a magányos, kerékpáros világutazó málagai Santiago Garcia Montes szerdán érkezett Marosvásárhelyre. Tervei szerint mostani, immár harmadik túráját januárban fejezi be Egyiptomban.
2009. november 12., 20:282009. november 12., 20:28
Manapság keveseknek adatik meg, hogy pénz nélkül, vagy a minimális anyagi befektetéssel megvalósíthassák álmukat. A spanyolországi Málagából származó Santiago Garcia Montes nem mindennapi fickó.
Fotó: Boda L. Gergely
Mostani túrájának 1 hónapja és 3 hete vágott neki Bécsből, Marosvásárhelyre szerdán érkezett, az időjárástól függően pénteken vagy szombaton teker tovább Brassó irányába. „Korábban zenélve jártam körbe Európát, abból kerestem a pénzt élelemre, szállásra, utazásra. Először két éve pattantam kerékpárra, akkor Dél-Amerikát, Argentínát, Chilét, Bolíviát, Brazíliát, Uruguayt jártam be, tavaly pedig hét hónapig Ázsiában tekertem vietnámi, kínai, kambodzsai, laoszi földön. Úgy tervezem, hogy januárra elérek Egyiptomba, ahol véget is ér mostani útam” – mondta a túrázó.
Santiago azért kerékpárral járja a világot, mert szerinte így sokkal közvetlenebb a kapcsolata az emberekkel, érdekesebb és egészségesebb a túra, célja pedig az, hogy az egyénekkel megismerkedjen, a helyszínen találkozzon különböző kultúrákkal, lásson világot. A szállásról legtöbb esetben saját maga gondoskodik, 1 órával sötétedés előtt kinézi a sátorozásra alkalmas helyszínt, majd tüzet rak az erdő szélén, mezőn, tisztáson, ételt készít magának. „Sajnos Budapesten ellopták a biciklimet, a sátramat és egy csomagomat. 100 euróért vásároltam egy használt bringát, egy új sátrat. Ezen kívül ruha, könyv, konyhafelszerelés van nálam, de csak a legszükségesebbek, mert hegyen felfele nehéz lenne tekerni több súllyal” – mondta Santiago. Útvonalát út közben alakítja, tervei szerint Brassóig megalszik valahol, aztán Fogaras, Bukarest, Istanbul, Szíria és Egyiptom következik.
Alig néhány óra alatt hetven ezer lejnél is nagyobb pénzbírságot szabtak ki Maros megyében a közlekedésrendészek – adja hírül a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Tavaszi hulladékgyűjtést szerveznek Szászrégenben március 31. és április 18. között. A nagytakarítás alatt a nagy méretű hulladékoktól, valamint a növényi hulladéktól is meg lehet majd szabadulni.
Az autós forgalmat is egy sávon terelik a 15-ös országút Nagyernye és Sáromberke közötti szakaszán, ugyanis lángra kapott a száraz növényzet.
Több lőfegyvert is talált a rendőrség egy marosludasi férfinél, amelyek birtoklásához nem rendelkezett engedéllyel. A gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették – adja hírül a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
„Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok!” – ez a mondat mélyen beleivódott a marosvásárhelyi magyarság kollektív tudatába. A „fekete márciusról” szóló emlékezésen azokról a romákról is beszéltek, akiknek a nevét nem őrzik emléktáblák.
A magyar kormány támogatja a Bolyai Farkas Elméleti Líceum étkezőjének felújítását – derült ki pénteken Magyar Levente és Nacsa Lőrinc marosvásárhelyi látogatása alkalmával.
Polgármestere nélkül maradhat a Maros megyei Nyárádtő, miután a legfelsőbb bíróság elutasította Victor Prodan városvezető fellebbezését az összeférhetetlenségét megállapító ANI-döntés ellen.
Egy magyar és egy román vállalkozó együttműködésének, közös munkájának jó példája ez a modern hűtőcsarnok, amelyet a magyar kormány támogatásával valósítottak meg – mondta Tánczos Barna pénzügyminiszter pénteken a Maros megyei Kerelőszentpálon.
A változó világra, a kiszámíthatatlanságra és a közösségi összetartás fontosságára hívták fel a figyelmet pénteken Marosvásárhelyen, a IV. Erdélyi Gazdasági Fórumon.
Öt halottja és több száz sérültje volt a 35 évvel ezelőtti marosvásárhelyi etnikai konfliktusnak, amely „fekete márciusként” maradt meg a köztudatban, és máig nem történt felelősségre vonás az ügyben. Erre emlékeztek csütörtökön Marosvásárhelyen.