Kabarézik Dancs Annamari

No nem a poénokat szórja, hanem énekesként kapcsolódott a marosvásárhelyi Hahota színtársulathoz, ha csak néhány hét erejéig is. A jelenetek között saját dalokat énekel Dancs Annamari, s ezért még egy svédországi turnéról is lemondott.

Szász Cs. Emese

2010. január 11., 16:352010. január 11., 16:35

2010. január 11., 17:192010. január 11., 17:19

Galéria
A Hahota színtársulat 25 évvel ezelőtt alakult, szilveszteri kabaré műsoraik, egységes vígjátékaik által sokan megismerték már. A 25 éves évforduló alkalmából azonban most Dancs Annamari is csatlakozott a csapathoz, ha csak néhány hét erejéig is. Így nem csoda, hogy a popénekesnő Marosvásárhelyen búcsúztatta, majd ugyanott kezdte az évet. Nemsokára azonban az erdélyi települések jó részét bejárják a Jubileumi Expressz című előadásukkal.

Az erdélyi Jim Carrey ötlete volt

Dancs Annamari „hahotázása” a csapat alapítótagjának, Puskás Győzőnek volt az ötlete, de az énekesnőt sem kellett sokat biztatni, hiszen már négy évvel ezelőtt „felfedezte magának” a Hahotát, és meg is szerette rögtön őket. „Győzővel négy évvel ezelőtt találkoztam. Akkor Sepsiszentgyörgyön játszottak, a szünetben bementem gratulálni és bemutatkozni. Hallomásból már ismertük egymást, hiszen művészberkekben ez már csak így működik” – mesélt a kezdetekről Annamari, aki imádja Puskás Győző humorát. „Egy olyan személy, aki csak kiáll színpadra, s már lehet rajta nevetni. Azt szoktam mondani, hogy ő az erdélyi Jim Carrey” – teszi hozzá nevetve.

A csapat ötven állomásos turnét szervezett, az erdélyi énekesnőnek pedig emiatt több mindenről le kellett mondnia – svédországi fellépést mondott le, és a következő lemeze megjelenését is elhalasztotta. Elárulta, olyan sűrű a programjuk, hogy januárban csupán öt szabadnapjuk van.

Dalok a poénokhoz

Annamari minden jelenet előtt és után énekel. Jó részt saját dalokat, de a nosztalgiaszámok és operettslágerek is szerepelnek a repertoárban. „Igyekeztünk úgy beépíteni a dalaimat a műsorba, hogy legyen valamilyen köze a jelenetekhez, akár a poénhoz is” – árulja el az énekesnő.

Annamari amellett, hogy egy új műfajt fedez fel magának, egy más közönséget is. „Többnyire idősebbek vannak. A kabarén keresztül most egy olyan korosztály ismerkedik velem, amely eddig rádióból hallott, de nem jött el a szabadtéri koncertjeimre. Ennek pedig örülök” – mondja a fiatal énekesnő, aki szabad idejében is imád kabarékra járni, nevetni, és amúgy is egy optimista személynek tartja magát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 07., vasárnap

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg

Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra

Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra
2026. június 07., vasárnap

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó

Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó
2026. június 07., vasárnap

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket

Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 06., szombat

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata

A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata
2026. június 05., péntek

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez

Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Balhéba torkollt a gyanúsított rendőri elvezetése

Ellenőrzést rendelt el csütörtökön a Maros megyei rendőrség vezetője, miután a marosvásárhelyi bíróság épületénél egy férfi beékelődött a szexuális bűncselekményekkel gyanúsított Cristian Pomohaci rendőri kíséretébe és kezet emelt egy polgárra.

Balhéba torkollt a gyanúsított rendőri elvezetése
2026. június 04., csütörtök

A nemzeti összetartozás napján csendült fel az utolsó csengőszó a Bolyaiban

Újabb évfolyam búcsúzott el Maros megye legnépesebb magyar iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból június 4-én. Az ünnepségen Magyarország kormányának üzenete is elhangzott, amelyet Kissné Hlatki Katalin nagykövet adott át.

A nemzeti összetartozás napján csendült fel az utolsó csengőszó a Bolyaiban
2026. június 04., csütörtök

Lassan, de őrölnek a malmok: egy lépésre a százhúszmillió euró lehívásától

Készíti a százhúszmillió eurós uniós pályázatát a Maros HÉV Egyesület, miután a szállításügyi minisztérium jóváhagyta, hogy együttműködési megállapodást kössön az országos vasúttársasággal. A június végi határidőig még két fontos iratot kell beszerezniük.

Lassan, de őrölnek a malmok: egy lépésre a százhúszmillió euró lehívásától
Hirdetés