
Nyolcadik kiadásához érkezett a csíkszeredai Dob-Ban Ritmusfesztivál. Az Agora Alapítvány szervezte, országszinten egyedülálló rendezvényt augusztus 3-án tartják a Mikó-várban, a Csíkszeredai Városnapok keretében.
2014. július 30., 19:142014. július 30., 19:14
2014. július 30., 19:522014. július 30., 19:52
A dobra és a sokszínű ütős és perkúciós hangszerekre építkező fesztivál az érdeklődőket a világzene, dzsessz és igényes rockzene ritmusközpontú világába vezeti el. Nagy Tivadar szervező, a Role zenekar frontembere szerint az eddigi legszínvonalasabb ritmusfesztivál előtt állunk. Őt kértük meg, hogy mutassa be a fellépőket.
Világsztárok a Mikó-vár színpadán
„Egy világsztárt sikerül elhoznunk Pete Lockett személyében. Angliából érkezik, és a szakma szerint a világ legnagyobb perkúcióművésze, ütőhangszerese. Olyan sztárok mögött láthattuk, mint Björk, Peter Gabriel, Robert Plant, Jeff Beck, Zakir Hussein, Sinead O\'Connor, Amy Winehouse. A drumm and bass-tól a progresszív rockzenéig, a dzsessztől a legvadabb latin és etno műfajokig mindenben jártas. Öt James Bond-filmben ő szolgáltatta a háttérzenét, tehát egy igazán nagy névről van szó. Külön érdekesség, hogy az indiai eredetű tablának (ütőhangszer) is nagy mestere” – mutatta be röviden a szervező. Elmondta, Lockett ragaszkodott hozzá, hogy néhány napig itt tartózkodjon és megismerje a környéket, úgyhogy akár össze is lehet vele futni a városnapi forgatagban vagy éppen Hargitafürdőn.
Másodikként a spanyolországi Angel Ontalvát és Vasco Trillát említette Nagy, akik a komolyzenei elemeket a legprogresszívebb dzsesszelemekkel ötvözik. „Kíváncsiak vagyunk, hogy Csíkszeredában ez a fajta progresszív dzsessz mennyire találja meg a helyét. Elképesztő tudású művészekről van szó, igazi csemegére számíthatunk tőlük. Elsősorban a dzsesszkedvelőknek ajánljuk ezt a programot.”
Azoknak, akik szeretik az egyszerű, de mély, szellemes, feszes és dallamos muzsikát, az 1705 nevű triót javasolja meghallgatásra. „Kaltenecker Zsolt, aki a szakma kiválósága, nem először jár Csíkban, Dés András az egyik legjobb fiatal dzsesszdobos Magyarországon, ő lesz az ütőhangszereknél, és Piri Béla van velük nagybőgővel. Ez biztos, hogy az egyik legszórakoztatóbb momentuma lesz az estnek.”
Fellép még az est folyamán két nagy „ásszal” a tHUNder duo, azaz Horváth Kornél és Dörnyei Gábor. „Kornélt ismerjük, Szereda közönsége mindig is szerette, kedvelte, nem véletlenül, roppant széles skálán mozgó ütőhangszeres. Azon kívül nagyszerű ember, aki mindig is pártfogolta a fesztivált, és a kezdetek óta biztatott minket. Toronymagasságban kiemelkedik az európai színvonalból, Amerikában tanítják az ütéstechnikáját. Dörnyei Gábor pedig olyan félelmetes dobtudással rendelkezik, amilyennel kevesen. Most Anglia legjobb dobosának számít, de világszinten a legeslegjobbak között tartják számon. Elképesztő, amit kézzel-lábbal csinál. Csak lábbal úgy dobol, mint két más dobos két kézzel. És mindezt roppant precízen, letisztultan, élvezhetően.”
Itthonról az Éltes Áron Quartetet hívták meg. „Náluk az az érdekes, hogy semmi meglepőt nem produkálnak, de amit hoznak, olyan színvonalon művelik, hogy önmagában meglepő lesz. Ráadásul lesz egy vendégénekesük, Gáspár Csaba.”
Egyéb csemegék
A programok között találunk cigánytáncot, ahol az előadók a ritmus és a tánc kapcsolatát mutatják be, de van beat boxos meghívott is. „Számunkra az egyik fénypont Ádám Julikának az árnytánca. Ő egy helyi tehetség, nagyon különlegesen dolgozik, de nem árulok többet el róla. A helyi szakma becsületét rendesen meg fogja védeni, mert nemcsak nagyszerű perkúciós, hanem kiváló táncos is” - véli Nagy Tivadar.
Idén is lesz Ritmus-ovi, amely mindig örömteli együttlét a gyerekeknek és a velük foglalkozó művészeknek. Workshopokra szintén lehet jelentkezni és meg lehet látogatni a jam-kuckót, ahol különleges, helyi készítésű hangszerekkel ismerkedhetnek az érdeklődők: uduval, kahunnal, sámándobbal. Ugyanakkor jelen lesz a Csíki Anyák Egyesülete is.
„Rétegdologról van szó, mert bárhogy is nézzük, el kell ismernünk, nem számíthatunk egy ilyen rendezvényen sok ezres tömegre. De nem is kell ekkora tömeg, mert sokszor leheletfinom dolgokra kell figyelni. Olyan elképesztő dinamikatartományban és olyan zenei szférákban mozognak az említett emberek, hogy ezt tényleg csak úgy lehet érezni és értékelni, ha az ember maximálisan feloldódik és ráhangolódik erre. Bár van jó pár dobosunk, perkúciósunk a városban is, de a széles közösség keveset tud ezekről a hangszerekről, technikákról, arról, hogy mennyi minden benne van a ritmusban és ritmushangszerekben. Ha ezt az egészet emberközelivé tesszük, hogy bárki kézbe foghatja, megnézheti ezeket a hangszereket, ott érezheti néhány méterre magától, láthatja és csodálhatja azokat, akik ezekből a hangszerekből csodákat hoznak ki, akkor ez remélhetőleg előremozdítja egy kicsit nemcsak a perkúciós, dobos világot, szemléletet Csíkszeredában, hanem egyáltalán az elfogadását, megközelítését az átlagember szemszögéből.”
Programok napközben:
11:00 – Ritmus-ovi
12:00 – A dob története – Hompoth Arthur (RO)
12:50 – A 9 éves Rózsa András produkciója
13:00 – Perkúció workshop – Pete Lockett (UK)
14:00 – estig – Hangszerbemutatók, jam-kuckó, hangszersimogató
CsAkEgy sátor a gyerekeknek
Koncertek:
17:00 Megnyitó
17:30 Éltes Áron Quartet feat. Gáspár Csaba (RO)
18:30 Balimonster – Angel Ontalva & Vasco Trilla (ESP)
19:20 „Fijúk tánca” cigánytánc
19:30 1705 – Kaltenecker-Dés-Piri (HU)
20:20 K-beat – beat box
20:30 Pete Lockett (UK)
21:20 Ádám Julcsi – árnytánc
21:30 tHUNder duo – Horváth Kornél & Dörnyei Gábor (HU-UK)
22:30 Örömdobolás
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.
szóljon hozzá!