Hunyad megyét fedezték fel a háromszéki fiatalok

Honismereti és kapcsolatteremtő tábort szerveztek Hunyad megyében, melyben 11 háromszéki, erdővidéki és 15 vajdahunyadi diák vett részt. A tábor célja a történelmi és természeti örökségek diákokkal való megismertetése volt.

Bús Ildikó

2010. július 26., 12:202010. július 26., 12:20

2010. július 26., 13:392010. július 26., 13:39

Galéria

Idén kilencedik alkalommal került sor Hunyad megyében a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület által szervezett táborra, melynek legfőbb célja Hunyad és Fehér megye történelmi és természeti örökségének megismerése, ugyanakkor baráti kapcsolatok kialakítása, erősítése a Hunyad megyei és háromszéki fiatalok között. A tábor vezetői Babos Aranka, Demeter László és Fazakas Tünde arra törekedtek, hogy a részvétel valódi élményt jelentsen a diákoknak, ugyanakkor történelmi, természetrajzi ismereteiket is gyarapítsák.

Galéria

Az ismeretek bővítésére számos érdekes helyszínt kerestek fel közösen: a vajdahunyadi Hunyadi várkastélyt, Déva várát, az őraljaboldogfalvi református templomot és a Kendeffy kastélyt, Alvinc nevezetes helyeit, a gyulafehérvári székesegyházat, a demsusi ortodox templomot. Ugyanakkor ellátogattak a hátszegi bölényrezervátumba, a csáklyai római fürdőhöz, az aranyi hegy vagy kenyérhegy lábaihoz,vagy a piski arborétumba is. „Népszerűnek bizonyult a csernátoni Csiporkázó Játszóház Egyesület munkatársai által a vajdahunyadi Magyar Házban tartott kézműves-foglalkozás, a Kalánfürdőn és a csolnakosi kempingnél zajló strandolás, valamint a vajdahunyadi záróbuli” – mondták a szervezők.

A tábor legnagyobb hozadéka, hogy olyan barátságok szövődtek, melyek csak erősödni fognak a jövőben – mondta Demeter László szervező. A tábor támogatói a Communitas Alapítvány, valamint Kovászna megye tanácsa voltak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?

Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek

Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek
2026. július 23., csütörtök

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?

Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?
2026. július 23., csütörtök

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu

Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást

Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást
2026. július 21., kedd

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban

Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban
2026. július 21., kedd

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez

Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester

Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester
2026. július 21., kedd

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál

Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál
2026. július 21., kedd

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken

Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken
Hirdetés