Hópánkózás a Hargitán

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Lecsúszni egy havas lejtőn az amerikai fánkra hasonlító, színes gumitömlőn, miközben az akár saját tengelye körül is forog – nem csak a legkisebbek számára jelenthet jó mókát. Erre gondolhatott Péter István is, amikor elhatározta, snowtube-pályát hoz létre Hargitafürdőn.

Antal Orsolya

2010. január 25., 22:432010. január 25., 22:43

2010. január 26., 11:282010. január 26., 11:28

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A csíkszeredai vállalkozó az interneten figyelt fel a nyugat-európai országokba – elsősorban Németországra és Ausztriába – Észak-Amerikából került hócsúszkára. Elutazott Németországba, ahol tüzetesebben tanulmányozta pályákat, majd miután hazaérkezett, hozzálátott a felvonóval ellátott, 145 méter hosszú szánkópálya építéséhez.

Annyi nehézséggel azonban szembe kellett néznie, hogy a kiszemelt területnek nem volt egyenletes a lejtése, ezért szükség volt egy speciális fából készült szerkezetre, hogy a felvonó működni tudjon. A német cég, melytől a felszerelések nagy részét vásárolta, találmányai között jegyzi azt a szerkezetet is, melynek segítségével megoldható, hogy a pálya tetejére érkezve a felvonóról automatikusan lekapcsolódjon a gumitömlő – mondta büszkén Péter István, kihangsúlyozva, hogy igyekezett a lehető legjobb felszereléseket beszerezni.

Mint lapunknak elmondta, Németországban angolosan csak snowtubingnak nevezik ezt a mozgási lehetőséget, Magyarországon hófánkozásként fordították le, míg családjában megszületett a „székelyesített” kifejezés, a hópánkózás.

A szabályok értelmében a gumitömlőn egyszerre legfeljebb csak ketten ülhetnek: egy felnőtt mellett egy három és tizenkét év közötti gyermek. Továbbá hatéves kor alatti, illetve 120 cm-nél alacsonyabb gyermekek csak felnőttel együtt csúszhatnak a hópánkóval, egyébként nem veszélyesebb a szánkózásnál. Különösebb felszerelést sem igényel ez a mozgásforma, meleg, vízhatlan ruházat és lábbeli azonban ajánlott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn

Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn
Hirdetés