Hazaindult Afrikából Arlie, a ragadozó madár

A tavasz közeledtét jelzi, hogy hazaindult Arlie, a nyomkövetővel ellátott békászó sas a dél-nyugat-afrikai Namíbiából a Brassó megyei fészkéhez. A különösen védett madárra több mint tízezer kilométernyi út vár, és április elejére jósolják az érkezését.

Szász Cs. Emese

2017. február 22., 15:292017. február 22., 15:29

A tavalyi évhez képest három napos késéssel indult haza Arlie, a 2013-ban műholdas nyomkövetővel felszerelt békászó sas. A ragadozó madár február 11-én kelt útra namíbiai telelőterületéről, ahol 2016. december 10. óta tartózkodott – tudtuk meg a marosvásárhelyi Milvus csoport madártani és természetvédelmi egyesületnél érdeklődve. A békászó sas védelme Romániában című projekt keretében 22 ragadozó madárra került nyomkövető, de már csak Arliet tudják követni, a többieknél vagy a nyomkövetőnek lett baja vagy a madárnak. A jeladó egy 45 grammos műholdas nyomkövető, amely egy GPS-adóvevőből, napelemből és akkumulátorból áll. Ez a rendszer naponta hat pontos információt rögzít a madár tartózkodási helyéről.

Papp Tamás, a Milvus csoport alapítója és elnöke elmondta, 2013-ig gyűrűs módszerrel követték a madarakat, de az újfajta nyomkövetés sokkal több információt szolgáltat, többek között azt is megtudják, hogy milyen veszélyforrás leselkedik a madarakra, amelyek az oda-visszaút során mintegy 25 ezer kilométert tesznek meg évente.

Arlie, megfigyelt 22 társánál nyugatabbra, Namíbiában szokott telelni, és a tervek szerint a Fogaras-hegységben lévő fészkéhez érkezik meg április első felében. Tavaly már elég korán, április 2-án megérkezett a Brassó megyei otthonába. Vándorútjának időtartama egyrészt kondíciójától, másrészt az időjárási viszonyoktól függ.

„A vonuló madaraknak át kell repülniük a Szaharát, ahol a klímaváltozás miatt egyre kevesebb az olyan félsivatagos, vízzel rendelkező élőhely, ahol a madarak megpihenhetnek. Négyszáz-ötszáz kilométer után pihenésre, vízre és élelemre van szükségük, de ha nincs lehetőségük erre, elfogy az erejük és elpusztulnak. Libanonban, Szíriában, Egyiptomban és Törökországban sok madarat lelőnek, Afrikában pedig rengeteget megmérgeznek” – részletezte a szakember. Hozzátette, a Sínai-félsziget egy földrajzi csapda a szárnyasoknak: a fiatal madarak ösztönösen déli irányba repülnek, amíg el nem érik a Sínai-félsziget csúcsát, azonban innen sokszor már nem sikerül átkelni a Szuezi-öblön, amely 20–30 km széles. Kimerülten összegyűlnek a Sharm-al-Sejk település szennyvíztisztító édesvizű telepénél, ahol rendszerint legyengülnek és elpusztulnak. A tapasztalt, idősebb madarak kikerülik a Szuezi-öblöt, Szuez városától északi irányba.

Egyébként a veszélyeztetett madárfajnak minősülő békászó sasnak a Kárpát-medence erdélyi területei képezik a legfontosabb élőhelyét. Ezen a területen 2000–2300 pár él, amely több mint 22 százalékát képezi az Európai Unió békászósas-populációjának, illetve 10 százalékát a világ állományának. Az öreg erdők nélkülözhetetlenek a békászó sas fészkeléséhez, illetve szükséges, hogy a közelben gyepek is legyenek a táplálékszerzéshez. Mindez a Kárpátok lábainál lévő védett területeken megtalálható, ahol az öreg erdők a mezőgazdasági területekkel találkoznak. A legjobb élőhelyeik a szász vidéken és a Székelyföldön találhatók, sok madár költ Segesvár, Medgyes, Brassó, Szeben környékén, de Maros megyében a Nyárád és a Kis-Küküllő mentén is évente 30–50 pár költ.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Visszatérő vízhiány fenyegeti Szászrégen térségét, egyelőre nincs pénz a fővezeték cseréjére

Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.

Visszatérő vízhiány fenyegeti Szászrégen térségét, egyelőre nincs pénz a fővezeték cseréjére
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason

Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason
2026. november 07., szombat

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben

Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben
2026. november 07., szombat

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál

Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen

Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen
2026. november 06., péntek

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán

Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán
2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
Hirdetés