HáromszÉKünk

Ismét ezrek vándoroltak fel a háromszékiek emlékparkjába, az Óriáspince-tetőre, ahol igazi majális hangulat uralkodott szombaton. A Kovászna Megyei Művelődési Központ ismételten megszervezte a HáromszÉKünk nevet viselő értékbemutató kiállítást, melyet majálissal kötöttek egybe az idén.

Bús Ildikó

2010. május 01., 17:212010. május 01., 17:21

2010. május 03., 22:082010. május 03., 22:08

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A megyei szintű esemény célja a Kovászna megyei települések értékeinek a bemutatása és széles körű megismertetése volt, a látogatottságot tekintve elmondható, a szervezők elérték céljukat. A rendezvénynek az időjárás is kedvezett így már délelőtt elkezdődött a kirakodás, a szekerek feldíszítése, a kézműves vásár felállítása.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A Maksa melletti hegyet benépesítették a háromszéki falvak lakói, több település is igyekezett bemutatni értékeit a kiállított szekéren. Az esemény fő programpontja a kézműves mesterségek bemutatója és a szekértábor volt, melynek keretében minden település egy-egy hagyományos  szekér által képviseltette magát, amelyet kiállító felületként használva bemutatásra került a település és annak értékei.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A szekerek között idén is versenyt szerveztek, a legötletesebben kiállított szekér díját lehetett elvinni, melyet tavaly a gelenceiek nyertek. Idén a  szekértábor és kiállítás mellett május elsejére is gondoltak a szervezők, így majálissal kötötték egybe a rendezvényt, új színt adva az eseményeknek. A szekértábor és kézműves vásár mellett közművelődési programokkal, koncertekkel, néptánc előadásokkal, gyermek-, ifjúsági- és családi vetélkedőkkel varázsolták igazi majálissá a hangulatot.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A kézműves vásár keretében nemcsak megvásárolni lehetett a kiállított termékeket, hanem a mesterek be is mutatták tevékenységüket. Látni lehetett a székelykapu faragást, szövést, gyöngyfűzést, de a diplomás csuhészobrász munkáit is megtekinthették az érdeklődők. A kosárfonásba is betekintést nyerhettek a gyerekek, akik kipróbálhatták a szövést vagy a fafaragást is.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Emellett külön sátort állítottak fel anyák napi ajándékkészítésre, ahol gyöngyből, fából, szárított virágokból, kukoricacsuhéból készíthettek különböző dísztárgyakat a kicsik. Ezalatt a szülők a gasztronómia világába látogathattak, mivel a felállított lacikonyhán sülteket és üstben főzött töltött káposztát kóstolhattak. Ugyanakkor elmaradhatatlan volt a kürtőskalács sütés is, de lángost is kínáltak az éhes vendégeknek.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A majális hangulat fokozására állandó programok voltak a színpadon is, a rendezvényt a rétyi Kováts András fúvószenekar koncertje nyitotta meg, de fellépett a Kelekótya gyerekegyüttes, a bodzavidéki Youvenis együttes és a Perkő Néptánc formáció is. A települések bemutatkozója és versenye mellett családi vetélkedőre is sor került.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A szórakozási lehetőségek mellett szabadtéri fotókiállítás is nyílt a Háromszékiek Emékparkjában, ahol háromszéki fotóművészek munkáit láthatták az érdeklődők. A fotósok: Vargyasi Levente, Kovács László Attila és Toró Attila különböző Háromszékre jellemző népszokásokat örökítettek meg. Ilyen például a bölöni farsangtemetés, az apácai kakaslövészet vagy a székelytamásfalvi húsvéti szánozás.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A megyei szintű rendezvényt a kecskeméti Bohém Ragtime Jazz Band koncertjével, tűztánc bemutatóval, valamint az immár hagyományossá vált tábortűzzel zárják.

A rovat további cikkei

2025. október 05., vasárnap

Méhnyakrák: az első tünettől a visszafordíthatatlan állapotig

A tünetek sokszor rejtve maradnak, a nők többsége akkor fordul orvoshoz, amikor a betegség már előrehaladott állapotú. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a méhnyakrák stádiumairól, a szűrővizsgálatokról és a HPV elleni védőoltásról.

Méhnyakrák: az első tünettől a visszafordíthatatlan állapotig
Hirdetés
2025. október 04., szombat

Az erdővidéki kultúrát őrzik és ünneplik

Idén 31. alkalommal rendezik meg az Erdővidéki Közművelődési Napokat, ezalkalomból a térség minden településén szerveznek különböző kulturális, tudományos és szórakoztató rendezvényeket, illetve gyermekprogramokat.

Az erdővidéki kultúrát őrzik és ünneplik
2025. október 03., péntek

Fertőző májgyulladás: megsokszorozódtak az esetek Kovászna megyében

Tavalyhoz képest tízszeresére nőtt a hepatitis A vírus okozta megbetegedések száma Kovászna megyében. A fertőző májgyulladás gócpontja egy bodzavidéki községben található.

Fertőző májgyulladás: megsokszorozódtak az esetek Kovászna megyében
2025. október 03., péntek

Újraindult az online számlafizetés a háromszéki vízszolgáltatónál

Tavasz óta döcögött az új számlázási program a Hydrokovnál – korábban Közüzemek Rt. –, a hibák miatt sokan késve kapták a számlát, és a honlap sem működött megfelelően. Október 3-tól ismét lehet online fizetni és óraállást jelenteni.

Újraindult az online számlafizetés a háromszéki vízszolgáltatónál
Hirdetés
2025. október 03., péntek

„Az idő teltével egyre inkább becsüljük egymást” – a kitartó hűséget ünnepelték Sepsiszentgyörgyön

Öt gyémántlakodalmas és 33 aranylakodalmas házaspárt köszöntött pénteken a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. „A mai világban, amikor a gyors döntések és könnyű feladások korát éljük, önök példát mutatnak” – mondta az ünnepségen Antal Árpád polgármester.

„Az idő teltével egyre inkább becsüljük egymást” – a kitartó hűséget ünnepelték Sepsiszentgyörgyön
2025. október 02., csütörtök

Könnyű online munkát ígérve negyvenötezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Könnyű online kereset lehetőségével csalta lépre áldozatát egy internetes szélhámos, aki így több mint 45 ezer lejre tett szert illetéktelenül.

Könnyű online munkát ígérve negyvenötezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. október 02., csütörtök

Hiába a hideg idő, ittasan nincs bejárás a hajléktalanszállóra

Beköszöntött a hideg idő, de a szabályok most is változatlanok a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón: ittasan nincs bejárás. Szerdán este éppen emiatt küldtek el egy igénylőt, egy másiknál pedig epilepsziás rohamokat okozott az alkoholfogyasztás.

Hiába a hideg idő, ittasan nincs bejárás a hajléktalanszállóra
Hirdetés
2025. október 02., csütörtök

TEGA: nem biztos, hogy megússzuk a szemétszállítói áremelést

A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. egyelőre nem drágította meg a szolgáltatását, sőt még az áfa-emeléssel járó többletkiadást is magára vállalta. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is így marad.

TEGA: nem biztos, hogy megússzuk a szemétszállítói áremelést
2025. október 01., szerda

A szépmezői menhely működtetője: nem célunk, hogy bármelyik kutyát elaltassuk

Dagad a botrány a Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői kutyamenhelyen történt altatások körül: az AMY civil szervezet az új gondokságot hibáztatja, számos helyi lakó az állatok védelmére kelt. A menhely új ügyintézője is nyilatkozott a Székelyhonnak.

A szépmezői menhely működtetője: nem célunk, hogy bármelyik kutyát elaltassuk
2025. október 01., szerda

Közös koncerttel indul a hangversenyévad Sepsiszentgyörgyön

A Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar nyitja meg a 2025–2026-os Hangversenyévadot október 23-án Sepsiszentgyörgyön.

Közös koncerttel indul a hangversenyévad Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés