
Fotó: Vass Orsolya
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum partnerségben Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával február 10-én, vasárnap szervezi meg a hagyományos téli gyerek- és ifjúsági programot, a Jégkarnevált.
2013. január 30., 18:222013. január 30., 18:22
A rendezvény célja a karneváli hangulat megélése a jégen is, valamint a legkisebbek körében a korcsolyázás népszerűsítése. A program szervezői a napokban osztják ki a napközis és elemi osztályos gyerekeknek az úgynevezett Jégkrajcárt, melynek felmutatásával a jelmezben érkező gyerekek ingyen vehetnek részt az eseményen, valamint ajándék zsíros kenyeret és teát kapnak. A rendezvény programja két részből áll, délelőtt 11 órától a kicsiké a jég: ügyességi játékokkal várják őket a szervezők, de sor kerül a jelmezek bemutatására is.
A délutáni ifjúsági program 4 órakor veszi kezdetét, és a nagyobbaknak szól. Az V–VIII. és IX–XII. osztályos diákok csoportos vetélkedőjére a helyszínen lehet majd benevezni, a hagyományok szerint lesz itt négykézláb korcsolyázás, tánc a jégen és sok más érdekes versenyszám.
A programok mellett a jégpálya a megszokott módon üzemel, korcsolyakölcsönzés lehetséges a teljes program ideje alatt. A belépés jelmezben ingyenes minden korosztálynak, jelmez nélkül gyerekeknek négy, felnőtteknek öt lej, azoknak pedig, akik a korcsolyázó gyerekeket kísérik, egy lej. A program támogatója a Merkúr áruház és a Villy üdítő.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!