Fényesülő éjszaka

„Olvadó viasz táplálja szüntelen, /Amit e gyertyához a szorgalmas méhek készítettek” – mondja az ősrégi gyertyaköszöntő. A vigília szertartása a 4. századra mutat vissza. Már akkor szerepelt a szertartás négy részének a lényege: a fényünnepség, az olvasmányok, a keresztelés és a mise. A fényünnepség, a fényköszöntő rítusa az ókori lámpagyújtás ősi szertartásából fejlődött.

A tűzszentelés a frank birodalomban már a 8. században szokás volt. Róma a 12. században vette át. A húsvéti gyertya és dicséretének szertartását ugyancsak a gall liturgia bővítette: a kereszt jelének, az évszámnak és az alfa-omega betűknek a bevésése, a tömjénszemek ráhelyezése napjainkig szokás. 1566 után a tűzszentelés, a húsvéti gyertya gyújtása nappal történt. 1955 óta a húsvét-vasárnapra virradó éjszaka napszentület után kezdődik. Ilyenkor a templomban sötét van. A liturgikus téren kívüli tűzszentelés keretében a pap a helyi közösség részvételével a megáldott tűzről meggyújtja a húsvéti gyertyát. Felhangzik: Krisztus világossága! Másodszori énekléskor szerre gyúlnak a lángocskák a résztvevők gyertyáin. Bevonulva a templomba, harmadszori felhangzásakor minden fényforrás egyszerre gyullad. „Ujjongva zengjen, örvendezve ujjongjon” hirdeti fény, szó és dallam. Fényár hozza jelenbe a bűn és halál feletti győzelem fehérségét. A megváltás kegyelmi fényoszlopát, mely átvezet bűnök, bajok sötétjén.

A feltámadás jelképe pünkösd-vasárnapig, az oltár mellett, fényre lobban közösségi miséken, szertartásokon. Évközben a keresztelőkútnál, keresztelési szertartásokon lángol. Mire hív húsvéti gyertyánk? Emlékeztet Urunk húsvétjára. Igéjét hallgatva, cselekedeteinkben életre váltva, az isteni ígéretet táplálja: gyertyalángnyi létünk el nem fogyó viasza az örök élet. A körbeülhető ünnepi asztalnál, csendes vagy bánat-perceinkben, ha lángja is vigyázza létünket, ugye tudjuk: világossága az égi fényekkel olvad egybe. Égve találja az alkonyt soha nem látó, Örök Hajnalcsillag? Hozzon újabb tüzet hozzá, lélekmelegítőt Húsvétunk.