Félsziget – az első mérleg után

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

310 hektoliter sör, 240 hektoliter üdítő és 130 hektoliter víz – ennyit ittak a Félsziget-lakók vasárnap hajnalig. De nem csak erről készítettek statisztikát Marosvásárhely fesztiválja kapcsán, az is kiderült: sikerült stabilizálni a fesztivál látogatóit, bár növekedésről nem igazán lehet beszélni.

Szász Cs. Emese

2010. augusztus 29., 17:552010. augusztus 29., 17:55

2010. augusztus 30., 11:382010. augusztus 30., 11:38

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A fesztivál szervezői már meg is húzták az első mérleget: csütörtökön 11 000 ember lépett be a Félsziget kapuján, pénteken 15 000-en, majd szombaton 17 500-an buliztak a Maros-parton. Vasárnap délelőttig 43 500 látogatót regisztráltak, s mivel az eladott napijegyek alapján vasárnap estére várják a legtöbb embert, a szervezők meg vannak győződve róla, hogy sikerül meghaladni a múlt évi 58 000 látogatót.

A látogatottsággal pedig a Sziget Kft. sem elégedetlen. „A gazdasági nehézségek közepette is sikerült stabilizálni a fesztivál látogatóit. Ebben az évben pedig ez nem kis eredmény, ugyanis a Volt Fesztiválon és a Sziget fesztiválon is minimális csökkenést tapasztaltunk, míg a Balaton Sound nézőszámait sikerült megtartani” – magyarázza a Sziget Kft. projektmenedzsere, Fülöp Zoltán, aki szerint a vasárnappal nem csak a Félsziget fesztivál, hanem az egész fesztiválszezon is véget ér.

A fesztivál azonban idén sem hozott nyereséget – állítják a szervezők. „Az eladott bérletek mellett naponta 7000 napijegyet kellene eladni ahhoz, hogy nullszaldós legyen a Félsziget” – magyarázza a fesztiváligazgató, Bodor László.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Reformkori erdélyi zene elevenedik meg a Teleki Tékában

A marosvásárhelyi Teleki Téka rendszeresen visszatérő, népszerű kulturális programja, a Beszélő Könyvek következő, hetedik alkalmát június 12-én, pénteken 17 órakor tartják az intézmény emeleti Freskós termében.

Reformkori erdélyi zene elevenedik meg a Teleki Tékában
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kiírták a közbeszerzést Marosvásárhely első olyan utcájának teljes felújítására, amelyből sétálóutca lehet

Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.

Kiírták a közbeszerzést Marosvásárhely első olyan utcájának teljes felújítására, amelyből sétálóutca lehet
2026. június 09., kedd

Környezetvédelem: részünkről megépülhet a Maros-híd

Megvizsgálta a környezetvédelmi ügynökség a Kárpátok sétányára tervezett Maros-híddal kapcsolatos lakossági panaszokat és észrevételeket is, de a terv megváltoztatását nem kérte. A tíz éve kiadott környezetvédelmi engedély továbbra is érvényes.

Környezetvédelem: részünkről megépülhet a Maros-híd
2026. június 09., kedd

Több napja medve látogatja Vámosgálfalvát

Több helyszínen is medvét észleltek az elmúlt napokban Vámosgálfalván. Fokozott óvatosságra intik a lakókat.

Több napja medve látogatja Vámosgálfalvát
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Késelésbe torkollt egy szóváltás a Somostetőn

Távoltartási végzést adtak ki egy negyvenkét éves férfi nevére, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn este a Somostetőn megszúrt egy negyvenéves férfit. A nyomozást folytatják.

Késelésbe torkollt egy szóváltás a Somostetőn
2026. június 08., hétfő

A hónap végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál

Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.

A hónap végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál
2026. június 08., hétfő

Újra sepregetnek, takarítanak Marosvásárhelyen

Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.

Újra sepregetnek, takarítanak Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek

Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek
2026. június 07., vasárnap

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg

Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg
2026. június 07., vasárnap

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó

Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó
Hirdetés