Érzelmi biztonság óvodától ballagásig

Még ezen a héten hallani a délelőttönként önfeledten játszó gyerekeket, ám ez a kép a hamarosan kezdődő tanévvel megváltozik. Milyen feladatok várnak a gyerekekre, mire figyeljenek oda a szülők óvoda- illetve iskolakezdéskor – erről beszélgettünk Becsky Borbála pszichoterapeutával, klinikai pszichológussal, a Fa-milia Centrum Családsegítő Egyesület elnökével.

Vass Gyopár

2015. szeptember 08., 16:402015. szeptember 08., 16:40

Beszélgetésünk legelején az oktatási rendszer legfiatalabbjairól – az óvodásokról – esett szó. A kisgyermek életében az óvodába kerülés jelenti az első leválást a családtól, és ilyenkor a hangsúly a beszoktatási türelmen van, amely 2 héttől 3 hónapig is eltarthat. Óvodáskorban nagyon fontos az anya, apa, nagyszülők jelenléte, hiszen az érzelmi biztonságnak, ami eddig otthon volt fontos, most a kisdedóvóban is meg kell teremtődnie. „Ha a gyerek érzelmileg biztonságban érzi magát, akkor válik igazán kíváncsivá, nyitottá, és akkor tud nyugodtan játszani” – magyarázta a pszichológus. Hozzátette: ha az óvodapedagógus drasztikusabb módszereivel szülőként nem értünk egyet (például ha a kelleténél keményebb fellépéssel szakítaná meg a reggeli elválást), akkor azt jelezzük, kezdeményezzünk párbeszédet.

Kisiskolásként a gyerekeknek a kreativitás életfeladatát kell beteljesíteniük – mutatott rá a szakember a fejlődés-lélektani elméletek alapján az életkori sajátosságokra. Ekkor a tanító nénivel, az osztálytársakkal való találkozáson van a hangsúly, ugyanakkor fontos, hogy a felnőtt mellette üljön, még akkor is, ha a házi feladat „csak” egy rajz. Továbbra is fontos, hogy a szülő érzelmileg elérhető legyen, lehessen arról beszélgetni vele, milyen volt aznap az iskolában, van-e valami, ami nehézséget okoz. Bár a teljesítményorientált oktatási rendszerben gyakorta nagyon kevés szerep jut az érzelmeknek, a pszichológus szerint érdemes odafigyelni negyedik végén a tanító nénitől, esetenként pedig az osztálytársaktól való elválásra. Az értékelésekről szólva Becsky Borbála elmondta, sokszor nem az a baj, ha a gyerek elégtelen vagy jó minősítést kap, hanem ha állandóan nagyon jóra értékelik a tevékenységét. Ez azt is elindíthatja a gyerekben, szülőben, hogy hú, de klassz, mindent tud, pedig nem biztos, hogy így van. Ugyanakkor a jutalmazásnak és a büntetésnek-fegyelmezésnek is egyensúlyban kell lennie.

A pszichológus tapasztalatai szerint az 5. osztályba lépés jelenti a legdrasztikusabb váltást, a szülőre még nagyobb szükség van, ilyenkor ugyanis nagyon markánsan megjelenik a teljesítménytől, tanároktól való félelem. Az általános iskolák felső tagozatán a hangsúly az önállóságon van, hogy a gyerek egyedül dolgozzon, önállóan végezze feladatait. Itt már nem az értékelésen van a hangsúly, hanem azon, hogy a gyerek hogyan tudja megvédeni saját magát, mit tud tenni az ellen, hogy kiküszöbölje a nehézségeket. Ebben a szülői támasz nagyon sokat jelent, annak megerősítése, hogy a suli az egy olyan jó hely, ahol nagyon sok mindent ki lehet próbálni. „Érdemes optimistán kezdeni az ötödiket” – biztat minden gyereket és szülőt Becsky Borbála. Az oktatási periódus végén – nyolcadikban – már megjelenik az identitás megalapozódásának csírája a pályaválasztás formájában, ami sorsdöntő lépés, mert nem mindegy, hogy hova kerül középiskolába a gyerek. Ha oda jutott be, ahova szeretett volna, akkor boldog, ifjúi életét meg tudja teljességgel élni, amelybe belefér a szerelem, versenyeken való részvétel stb. Ha azonban a „kisérettségit” a gyerek kudarcként éli meg – és tény, hogy nagyon sokan nem oda jutnak be, ahova akarnak –, akkor nagyon fontos, hogy ezt kiegyensúlyozza a családi támogatás.

Becsky Borbála elmondta: a kilencedikesek azok, akik a legfelszabadultabban kezdenek, a legkíváncsibbak, a legjobban várják a kezdést. A hangsúly most a fiatal személyiségére, a beilleszkedési képességeire tolódik át. Tíz- tizenegyedik osztályban már fokozódik a teljesítményre, tudásszerzésre való fókuszálás, és közben egyre hangsúlyosabbá válik a pályaválasztás kérdése. Ideális esetben ilyenkor a szülők már csak a háttérből figyelik gyermekük előmenetelét. Becsky Borbála az osztályzat problémájára is kitért, és elmondta, úgy látja, hogy sok családban a jegy valaminek a mércéje: egy álomé, egy fantáziáé, és mindez gyakorta kihat a családi kapcsolatokra. A tizenkettedikesek helyzetére két végletes állapot érvényes: tele vannak bizalommal, reménységgel, versengésre készül, vagy ellenkezőleg: félnek, izgulnak, rettegnek, hogy mi lesz az érettségin.

Hogyan orvosolhatók az oktatási rendszer szereplőinek – pedagógusnak, szülőnek, gyereknek – az elakadási nehézségei, hova fordulhatnak segítségért? – kérdeztük a szakembert. „Bármelyik korosztály esetében rendkívül fontos a jó szülő-pedagógus kapcsolat, de ha ezen a szinten nem történik változás, akkor nagyon jó segítő hálózat van: iskolapszichológusok, terapeuták, számtalan lehetőség van a segítségkérésre. Sok szülő attól fél, hogy ha a gyerekét elviszi pszichológushoz, kiderül róla, hogy beteg. Nem betegek járnak a terapeutához, hanem azok, akiknek kérdésük, elakadásuk van, valamilyen nehézséget meg szeretnének oldani az életükben” – magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy gyakran pedagógusok is felkeresik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

A hónap végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál

Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.

A hónap végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Újra sepregetnek, takarítanak Marosvásárhelyen

Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.

Újra sepregetnek, takarítanak Marosvásárhelyen
2026. június 08., hétfő

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek

Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek
2026. június 07., vasárnap

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg

Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra

Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra
2026. június 07., vasárnap

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó

Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó
2026. június 07., vasárnap

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket

Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 06., szombat

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata

A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata
2026. június 05., péntek

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez

Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez
Hirdetés