
Nemzetközi siklóernyő-fesztivált szervez október 15–17. között a nagyernyei dombon a Maros Megyei Különleges és Hegyimentő Szolgálat. A harmadik alkalommal megrendezett esemény keretében a nézők számára látványos célraugrást, valamint tandemrepülést is tartanak. Az előrejelzések szerint az időjárás kedvező lesz.
2010. október 13., 16:422010. október 13., 16:42
2010. október 13., 17:022010. október 13., 17:02
Október 16-án, szombaton 12 órakor tartjuk a célraugróversenyt, ahol a résztvevőknek minél közelebb, lehetőleg pont a 16 centiméter átmérőjű korongra kell érkezniük. Ez azért látványos, mert a nézők előtt zajlik az esemény. A távolsági verseny esetében nem követhető szemmel végig a mezőny” – ismertette a főszervező. Az időjárás-előrejelzés szerint jó idő várható, amennyiben mégsem így lesz, akkor vasárnap tartják a célraugrást.
Tandemrepülés bérmentesen
Az érdeklődők bérmentesen kipróbálhatják a tandemrepülést, viszont előzetes lista alapján. Mivel mindig több a jelentkező, mint ahány repülésre jut idő, a szervezők újraprogramálják azokat, akik végül nem jutnak fel. Kedvező időjárás esetén megközelítőleg 30 repülésre számítanak szombaton és vasárnap. Az érdeklődők siklóernyőlicenccel rendelkező oktatók társaságában jutnak a magasba, mellékelniük kell egészségügyi állapotukat igazoló okiratot, valamint a helyszínen szándéknyilatkozatot kell kitölteniük, hogy saját felelősségre vállalják a légiutat.
Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.
Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.
Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.
Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.
Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.
Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.
Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.
A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.
Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.