Először lép fel Kovács Kati Marosvásárhelyen

Most kéne abbahagyni, Ha legközelebb látlak, Találkozás egy régi szerelemmel – talán felsorolni sem tudnánk hány meg hány dalt ismerünk a jellegzetes rekedt hangú előadóművésztől, Kovács Katitól, aki Marosvásárhelyen még nem lépett fel. Mindeddig.

Szász Cs. Emese

2010. október 20., 15:122010. október 20., 15:12

2010. október 20., 16:302010. október 20., 16:30

Galéria

A marosvásárhelyiek már megszokhatták, hogy a Bernády Napok keretében egy-egy nagysikerű koncerten is részt vehetnek. Az elmúlt évben a három hegedűvirtuóz alkotta Princess koncertezett, 2008-ban pedig Szentpéteri Csilla zongoraművésznő. Idén a ’70-es, ’80-as évek népszerű magyarországi popsztárja, Kovács Kati lesz az esemény díszvendége, aki október 22-én, pénteken 18 órától lép fel a Kultúrpalotában.

Kovács Kati az egyik legsokoldalúbb magyar énekesnő, mivel otthonosan mozog a rock, rock and roll, rockopera, pop rock, hard rock, dzsessz, blues, beat, funk, pop, disco, operett, lírai rock és a rap műfajában. Több millió eladott lemezzel büszkélkedhet, az énekesnőnek összesen 110 magyar és 18 külföldi lemeze jelent meg, ebből 27 album, mellette 2 CD-válogatás, és több mint 500 dal van a repertoárjában. A magyarországi hanglemezkiadás történetében a női előadók közül neki jelent meg a legtöbb lemeze. Összesen több mint 250 hanglemezen hallható a hangja. Hogy a több mint 500 dalos repertoárjából melyiket hallhatjuk majd, az egyelőre még titok.

Nemrég attól volt híres a magyarországi sajtó, hogy Kovács Kati egyik dalát dolgozta fel új albumán Christina Aguilera. Az amerikai popénekesnő a Bionic című lemezén szereplő egyik számához, a Woohoo-hoz az Add már, Uram az esőt! című szerzeményt használta fel alapnak. A dal zeneszerzője Koncz Tibor, az ő zongorakíséretével lép fel pénteken a Kultúrpalotában Kovács Kati.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek

Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága

Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

2026. június 12., péntek

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak

Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben

Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben
2026. június 12., péntek

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében

Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek
2026. június 11., csütörtök

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen

A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen
2026. június 10., szerda

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára

Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára
Hirdetés