Dokumentumfilm készül a HC-ről

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Márciusban tervezik bemutatni a 2002 és 2009 között fennálló Hockey Club Csíkszereda jégkorongcsapatról készülő egyestés dokumentumfilmet.

Antal Orsolya

2010. február 21., 20:492010. február 21., 20:49

2010. február 21., 21:042010. február 21., 21:04

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Mint a stáb két tagjától, Bántó Csaba operatőrtől és Püsök Botond rendezőtől megtudtuk, Csík Terület Ifjúsági Tanácsa rendelte meg a Spotfilmtől a jégkorongcsapatról szóló dokumentumfilmet. Akkor még létezett a HC, de megszűnését követően is úgy döntött a megrendelő – ha már megnyerték a pályázatot –, készüljön el a film.

Múlt év augusztus-szeptemberében láttak munkához, októberben kezdődött maga a filmezés, most zajlanak az utómunkálatok. „Az elején kérdés volt, hogyan kezeljük a helyzetet, mintha még lenne HC, vagy annak tudatában foglalkozzunk vele, hogy már megszűnt. Tény, hogy a játékosok a csapat megszűnését követően szétszéledtek különböző csapatokba, ezért úgy gondoltuk, azok által mutatjuk be őket, akik ismerték őket” – mondta Botond és Csaba.

A klasszikus dokumentumfilmes témák, az interjúk, archív felvételek, újságcikkek, fotók mellett megtalálhatók lesznek benne a szituációs dokumentumfilm elemei is. Reális helyzeteket követnek végig valós szereplőkkel, mintha a kamera ott sem lenne. A HC Felcsík gyermekjátékosai közül választottak ki kettőt, az ők életükbe nyerhetünk bepillantást a felvételek által. Azért esett rájuk a választás, mert sokan közülük a HC legnagyobb rajongói, és arról álmodnak, hogy újból lesz még felnőtt csapat, melynek ők tagjai lehetnek. Nem utasították őket, hogyan viselkedjenek, inkább arra ösztönözték, tegyen úgy, mint egyébként.

Ezek a fiatal játékosok képezik a történet vázát, a jelen és múlt egyfajta összekapcsolását. A HC Csíkszereda játékosait ezzel szemben csak az archív felvételeken láthatjuk viszont, az volt a cél, hogy azokon keresztül mutassák be őket, akik jól ismerték a csapatot. Készült beszélgetés Csató Imrével, Kurkó János Györggyel, dr. Bota Sándorral, a csapat orvosával, Magyari Tibor szurkolóvezérrel. Ugyanakkor megkeresték Dancs Annamarit is, Az a szép, az a szép című szám videoklipjével kapcsolatosan, melynek készítésében a HC csapata is szerepet vállalt.

Úgy próbálták megközelíteni a témát, hogy ne csak a csíkiak, a jégkorong-rajongók számára legyen élvezhető – hangsúlyozta lapunknak Botond és Csaba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés