Diószeghy László természettudós hagyatékából nyílik tárlat Sepsiszentgyörgyön

Diószeghy László-emlékkiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban. A rendhagyó tárlaton egy értékes lepkegyűjteményt mutatnak be, és talán az is kiderül, hány lepkét fogott a neves gyűjtő, rovartani szakíró.

Bús Ildikó

2011. március 07., 13:382011. március 07., 13:38

2011. március 07., 15:362011. március 07., 15:36

A rendhagyó tárlaton egy értékes lepkegyűjteményt láthatnak az érdeklődők, mely 2085 fajhoz tartozó 23 194 példányt foglal magában. A tárlat attól rendhagyó, hogy eddig még egyetlen alkalommal sem került bemutatásra a teljes kollekció, mely egy 80 évvel ezelőtti adományozás alapján került a Székely Nemzeti Múzeumba – mondták a szervezők.

A neves lepkegyűjtő-kutató Diószeghy László Sepsiszentgyörgy szülötte, aki egyben képzőművész és természettudós is volt. Táj- és arcképeket, valamint templombelsőket festett, képei Magyarországra, Angliába, Egyiptomba, sőt Argentínába is eljutottak. A Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményében található egy ifjúkori olajfestménye, mely Horváth Elek zeneiskolai tanárt ábrázolja, és három tájképakvarellje.

Bár a lepkészetben Diószeghy László autodidakta volt, nevét szakmai körökben kezdettől fogva számon tartották. Sikerült új fajokat és állatföldrajzi szempontból jelentős ritkaságokat gyűjtenie. A csodálatos kollekció nemcsak fajgazdagsága, hanem a lelőhelyek változatossága révén is roppant értékes dokumentuma a hazai lepkefaunának. A gyűjteményt 1963-tól Kovács Sándor, a múzeum volt munkatársa, és Căpuşe Iosif bukaresti lepkész dolgozta fel és katalogizálta.

A rendkívüli tárlat megnyitójának ideje alatt múzeumpedagógiai foglalkozás zajlik, a kiállítás május közepéig látható Sepsiszentgyörgyön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés