Már szerdától kezdődően színes programokkal, a műfaj legelismertebb képviselőivel várják a szervezők az érdeklődőket a Csíki Jazzfesztiválra. Ingyenes meglepetéskoncert lesz a bevezető.
2016. július 25., 19:112016. július 25., 19:11
2016. július 25., 19:132016. július 25., 19:13
Szilágyi Nóra, a fesztivál főszervezője hétfőn az idei év újdonságáról számolt be: szerda este az Orpheusz kávézó előtt ingyenes koncertet tart a Kéknyúl Hammond Band, amellyel a zenekar tagjai a szervezőket is meglepték.
A Kéknyúl együttes a funk zenét ötvözi a dzsessz műfajával. Az együttest a vicces névválasztás ellenére komoly zenészek alkotják – fogalmazott a főszervező. Elmondta, a zenekar vezetője a leghíresebb hammond-orgona művész Magyarországon, az énekes pedig Andrew Hafler, amerikai származású rendező, színész. A zenekar vasárnapi csíkszeredai koncertjét megelőzően fellép csütörtökön Székelyudvarhelyen, majd pénteken Gyergyószentmiklóson is. A szervezők elmondása szerint egyre nagyobb érdeklődés övezi a fesztivált, nem csak a városban és a megyében, hanem országszerte egyre több emberhez jut el a rendezvény híre.
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere a hétfői sajtótájékoztatón elmondta: „Csíkszereda önkormányzata mindig fontosnak tartotta a kultúra támogatását, és talán azt mondhatnánk, hogy országos szinten is élen járunk ezen a területen”. Hozzátette, örömmel látja a fesztivál iránti növekvő érdeklődést, hiszen a Csíki Jazzfesztivál a jelentős kulturális események tekintetében egyik etalonja a városnak.
A szervezők igyekeztek változatosan, de mégis tematikusan felépíteni a fesztivál programját.
A nulladik napon, csütörtökön este fél kilenctől a BorderSplit zenekar lép fel az Ólommadár Kultúrkocsmában. Pénteken tartják a „majdnem jazz” napot, amelyen különböző stílusú zenekarokat hallgathatnak az érdeklődők a Mikó-vár udvarán. Fellép a Mrs Colombo zenkar, amely a pop műfajt ötvözi a dzsesszel. Az érdeklődők a progresszív dzsessz zenét a magyarországi Petra Varallyay Trio előadásában hallgathatják. Ezután a Menza progresszív dzsessz-rock koncertje lesz hallható.
A szombati napon a komoly dzsesszműfajokat lehet követni. Délután hat órától a romániai Ana-Cristina Leonte Quintet lesz hallható, ezt követi az olasz Kekko Fornarelli Trio, majd az este zárásaként fellép a magyar származású Snétberger Ferenc gitárművész, aki Németországban vált híressé, őt a francia Michel Godard fogja három hangszeren kísérni.
Vasárnap a fiatal tehetségek lépnek először színpadra, a D.A.S. Trio, amely az idei, Marosvásárhelyen megszervezett Stud Jazz Fest nyertes csapata volt. A fiatalok koncertje után Szőke Nikoletta, a magyar dzsessz-díva lép színpadra, aki pár éve megnyerte a Mountreux Jazzfesztivál legjobb énekesnője díját. A vasárnapi koncertsorozatot a Kéknyúl Hammond Band koncertje zárja. A korábbi évek szokásaitól eltérően idén a bulis, táncos funky stílusé lesz a főszerep, nem a tradicionális dzsessz-zenéé.
A szervezők elmondása szerint a Csíki Jazzfesztivál országszinten az egyik legolcsóbb fesztiválok közé sorolható, a színvonalat szeretnék emelni évről évre, nem pedig a jegyárakat. Idén a négynapos bérlet a helyszínen 100 lejbe, elővételben pedig 60 lejbe kerül, amelyet az érdeklődők a Ólommadárban vagy online a csikijazzfestival@gmail.com címre írva vásárolhatnak meg. A helyszínen a napos belépő 35 lejbe kerül. A hét év alatti gyerekek és nyugdíjasok ingyen látogathatják a programokat. A gyerekeknek viszont kötelező a gyerekmegőrző játszóház igénybe vétele, ahol óvónők foglalkoznak a kicsikkel.
A fesztivál másik újdonsága, hogy idén először ingyenes belépést biztosítanak az ország bármely részéről érkező zenei verseny győzteseinek, a hivatalos zenészek pedig kedvezményes, azaz 50 lejes bérlettel mehetnek be a fesztiválra.
Hatos Andrea
A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
szóljon hozzá!