
Fotó: Bodnár Arthur
Egyéves munka eredménye, hogy kívül-belül megújult a székelyudvarhely-szombatfalvi Szent György-plébániatemplom. A hálaadó szentmisén dr. Jakubinyi György érsek kért áldást a megvalósításokra és a templomáért munkálkodó közösségre. A szabadtéri liturgia után sokan betértek egy hálafohászra a megérintően szép istenházába.
2010. május 11., 13:112010. május 11., 13:11
2010. június 06., 17:282010. június 06., 17:28
Fotó: Bodnár Arthur
A templom építése óta ilyen nagy munkálatsorra nem volt példa a Szent György egyházközségben. A sekrestyét ötszörösére bővítették és közösségi imaórák, kóruspróbák számára is alkalmassá tették és berendeztek egy raktárhelyiséget is. Tavaly júliusban a tetőzetet, cserepet cserélték ki, majd a nyílászárókat és a padlót. A vitrálék elkészíttetésére a későbbiekben kerülhet sor.
A szombatfalviak szép számban közmunkáztak, a kórusbővítés szintén az önkéntes munka eredménye. Amit ma láthatunk, a segítők érdeme is, akiknek szívügye a templom – ki-ki szakterületén vállalt feladatokat. A húsvét után újrakezdett munkálatok során a külső és belső falakat valamint a tornyot újraszínezték. Az oszlopfőket valamikor lemeszelték, mostantól újra aranyozás került rájuk, hasonlóképpen az oltárokra is. Végül pedig elfrissítették a képeket.
„Jószándékú segítők, támogatók, igaz barátok, áldozatvállaló családok nélkül, a szegény asszony két fillérje nélkül, a munkát becsülettel és nagy felelősséggel végző emberek nélkül, elkötelezett munkatársak, élő és éltető módon gyarapodó közösségeink nélkül nem valósulhatott volna meg” – mondta a hálaadáson László Attila plébános. A közösség lapjában, a napokban ünnepi különszámmal jelentkező Csengettyűben, „formálják történelemmé” az építkezés néhány hónapját, és név szerint is megköszönik a segítséget.
Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.
Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.