A háromnapossá bővült minidzsessz fesztiválon első nap, pénteken, a majdnem dzsessz napon a más műfajban, de a dzsesszel is kísérletezgető zenekarok léptek színpadra. Elsőként a Jedam együttes keltett jó hangulatot a Mikó-vár udvarán a ritmusos, népzenei, popzenei, illetve dzsesszfutamokat is tartalmazó koncertjével.
2012. június 30., 20:522012. június 30., 20:52
2012. július 01., 11:092012. július 01., 11:09
Az együttes énekese és billentyűse csíkszeredai – a szervezők fontosnak tartották, hogy helyi zenekaroknak is bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak. „A Jedam szónak nincs jelentése tulajdonképpen a magyar nyelvben, a szanszkrit jedamé-ból származik, amely egy magasabb rendű tudatformát jelent. Úgy emlékszem, Réka ötlete volt, hogy ezt a nevet adjuk az együttesünknek” – tudtuk meg Gáspár Álmostól, a zenekar vezetőjétől.
Kiderült, ő hozta létre a zenekart. „Volt néhány szám megírva, és ezeket az embereket már ismertem, sokszor muzsikáltunk együtt más bandákban. Felhívtam őket, és mondtam, hogy van egy pár ötletem, írtam néhány zeneszámot, és kellene közösen dolgozzunk rajta. Nem volt senkinek ellenvetése. Először etnodzsesszt szerettünk volna játszani, ötvözve műfajilag a dzsesszt és a népzenét, csakhogy ezt általában egy szűkebb réteg hallgatja. A megélhetésünk érdekében kellett nyissunk a populárisabb műfajok felé is. Így alakult ki a stílusunk, de tulajdonképpen nem sokat gondolkoztunk azon, hogy mit miért játszunk, hanem azt zenéltük, ami jött. Az alapokat általában én komponálom, és próbán mindenki hozzáteszi a részét. Persze, ha van lehetőség rá, akkor improvizálunk. Ha nagyobb fesztiválon (popfesztiválon) veszünk részt, akkor főképp az ismertebb, ritmusosabb, bulisabb számainkat adjuk elő, melyekre lehet táncolni, mert erre van igény. A minidzsessz fesztiválon viszont jobban szabadjára engedhettük a kreativitást.”
Kiemelte, hogy nagyon örültek a meghívásnak, hisz az eddigi jó hangulatú csíkszeredai dzsesszfesztiválokon is részt vettek, csakhogy akkor a közönség sorait szaporították, most pedig be is mutatkozhattak.
Jedam:
Fodor Réka – ének
Gáspár Álmos – gitár
Gábor Szabolcs – szaxofon
Bene Zoltán – billentyű
Gyergyai Szabolcs – basszusgitár
Asztalos Zsolt (Aszterix) – dob
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
szóljon hozzá!