BáróÉk: közös alkotások

Júlia és Mónika karácsonyra hazalátogatott. Júlia utolsó éves a Budapesti Divatiskolában (Burda), épp a vizsgabemutatójára készül. Mónika idén februárban végzett a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskolában (az ismert Práter utcai ötvösképzőben), rögtön utána a saját műhelyében kezdett el tevékenykedni. „Közben mester után néztem, kutattam, hogyan is lehetne ezt folytatni, mert ennek a területnek még rengeteg ága-boga van. A gondviselésnek köszönhetően az a megtiszteltetés ért, hogy a híres-neves ötvösmester, történész, a magyar szakrális örökség restaurátora, vitéz Hunyadi László szárnyai alá fogadott, időnként, mikor ideje engedi, segít nekem, tanácsokkal lát el a szakmai boldogulás terén. Ezekben a szakmákban fontosak a mesterek, fontos, hogy legyen valaki, aki példakép tud lenni, akitől szakmai fogásokat lehet tanulni” – osztotta meg velünk Mónika. „Az iskola csak egy alapot tud biztosítani, igazi gyakorlatot készítés közben nyerhet az ember, vagy valaki mellett, akitől eltanulja azokat a fogásokat, amelyeket az iskolában nem mondanak el szívesen vagy nincs rá idő. Nyáron, amikor hazajövünk, igyekszem eljutni mesterekhez, akik még hagyományos viseletet varrnak. Legutóbb nagy élmény volt számomra, hogy Lutz János szabómester műhelyébe nyerhettem betekintést, aki sujtásos magyaros ruhákat készít. Sokat tanultam tőle, ő is hatással volt rám” – vette át a szót testvérétől Júlia.

Mint elmondták, elsősorban az ősi magyar minták, a turáni ornamentika, illetve a gyimesi tojásminták inspirálják őket. „Szeretnénk, ha azok a szimbólumok, amiket használunk, összetartanák az embereket, és nem a széthúzást erősítenék. Az is feladat az alkotás mellett, hogy ezt valahogy közvetítsük” – véli Mónika. „Abból tudunk kiindulni, ami bennünk van. Én csak akkor tudok valamiből kiindulva tervezni, amikor már nincs szükségem azokra a képekre, amelyekből ihletődtem. Ha még nem tettem magamévá azt a mintavilágot, amiből ki akarok indulni, akkor képtelen vagyok abból dolgozni. Ez az egyik oka annak, hogy a helyi ornamentika inspirál (ebben nőttünk fel), egyelőre ezt alkalmazzuk. Szeretem használni a természetes anyagokat – posztót, lenvásznat, kendervásznat –, amely már szinte teljesen eltűnt. Aki Budapesten még dolgozik belőle, hallottam, hogy innen, Erdélyből szerzi be” – magyarázza Júlia.    

A Báró lányok elmondták, eredetileg építész szakon szerettek volna továbbtanulni, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában érettségiztek építészet szakon. Most pedig arra törekednek, hogy az alkotásaik kiegészítsék egymást. „Nagyon emberfüggő, hogy mennyire lehet valakivel együttműködni, de szerencsére ez nálunk nem kérdés. Szerintem teljes mértékben kiegészítjük egymást, és most jött el az a pillanat, hogy mélyremenően vizsgáljuk a két terület egymásra hatását és egységét” – fejtette ki Mónika. Júlia hozzáfűzte: „Mindent együtt csinálunk. A kivitelezésnél az én területem a ruha, a testvéremé az ékszer, de ami mögötte van, az közösen épül fokozatosan. Kicsit az ő gondolata mentén, kicsit az enyém mentén tervezünk, a végén létrejön egy olyan alkotás, ami egyikünké sem, mégis mindkettőnké.” A 22 éves lányok karácsony után visszatérnek Budapestre, hogy mint mondták, amit még meg lehet ott tanulni, elsajátítsák. Azt viszont biztosra tudják, hogy valamikor hazatérnek Csíkba. Addig is tanulnak, amit lehet Budapesten, amit lehet, itthon. Alkotásaikat pedig megcsodálhatják a http://www.facebook.com/baroekart oldalon.