
Fotó: Boda L. Gergely
Szöktető kerékpárosok, száguldozó görkorcsolyázók és deszkások – akik eddig ki voltak tiltva a parkokból, azoknak most versenyt szerveznek az Ifjúság Napján Marosvásárhelyen. A Maros Megyei Ifjúsági Igazgatóság ugyanis nem koncertekkel, hanem különböző szabadidős tevékenységekkel szeretné megfogni a fiatalokat május 2-án.
2010. április 29., 13:082010. április 29., 13:08
2010. május 05., 12:382010. május 05., 12:38
Fotó: Boda L. Gergely
Aki a gyökereit keresné annak, hogy miért van május 2-án az ifjúság napja, az tegyen le erről. Ez csak szűkebb országunkban van így: az egykori serdülők napját alakították át ifjúság napjává még 2004-ben. Idén is majd\' minden városban megünneplik. Marosvásárhelyen a Somos-tetőre és a Mihai Eminescu parkba várják az ifjúságot az Ifjúság Napján.
A Maros Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője, Kakassy Blanka elmondta, jó két éve rájöttek arra, hogy a szokásos koncertekkel, zenei programokkal már nem tudják megfogni annyira a fiatalokat. „Rengeteg koncertre tudnak járni a fiatalok, így mi olyasmit szervezünk, amiből hiány van” – magyarázza Kakkassy Blanka, hogy miért tértek át az extrém sportversenyek támogatására. A bemutatókat, megmérettetéseket ugyanis olyan érdeklődés övezi, amit koncertekkel nem tudnának elérni.
Az idei Ifjúság Napja annyiban változott, hogy most nem kaptak pénzt az esemény megszervezésére. „Szerencsére Marosvásárhelyen a civil élet már annyira működik, hogy az ő segítségükkel pénz nélkül is megtudjuk szervezni. Nagyon sok sport- és ifjúsági szervezet besegít a szervezésbe” – teszi hozzá az igazgató.
Az egész napos program vasárnap a Somos-tetőn kezdődik. A Master Ski & Bike egyesület szervezésében igazi kerékpáros majálist szerveznek, Cross Country versenyen pedig még díjat nyerni is lehet. 14.30-tól pedig a mozgás szerelmesei futóversenyen vehetnek részt. A program a Mihai Eminescu Ifjúsági Ház előtti parkban a skateboard versennyel folytatódik, ahol a deszkások és a görkorisok is szabad száguldási jogot kapnak. A verseny 16-tól 20 óráig tart majd.
Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.
Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.
Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.
Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.
Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.
Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.
A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.
A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.
Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.