
Fotó: Pál Árpád
Köztes Átmenetek – A drog címmel nyílott interaktív kiállítás tizennégy éven felüli gyermekek, fiatal felnőttek, szülők és pedagógusok számára Székelyudvarhelyen. A csütörtökön megnyitott tárlat programja egy család nappalijából indul, ahonnan öt helyiségen keresztül a szerfogyasztás különböző állomásairól kaphat képet a látogató és közben mentálhigiénés szakemberekkel beszélgethet.
2016. december 01., 20:022016. december 01., 20:02
2016. december 01., 20:172016. december 01., 20:17
A tárlatmegnyitó eseményen elsőként Vass Orsolya, az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) elnöke köszöntötte a vendégeket, elmondta, hosszú hónapok munkájának eredményeként nyílhatott meg a kiállítás, amit december 19-ig láthatnak az érdeklődők.
Az UFF elnöke után Háy Éva, addiktológiai szakértő, a kiállítás ötletgazdája, létrehozója mesélt a tárlatról. Elmondta, korábban éppen tíz évvel ezelőtt mutatták be a tárlatot Székelyudvarhelyen, de azóta kisebb változásokon esett át. Az elmúlt tizenöt évben – a létrehozása óta – háromszor újították meg, mintegy százharminc településen mutatták be, legutóbb Csíkszeredában.
A kiállítás tulajdonképpen egy keret, amit tartalommal a látogató és a szakértő tölt fel minden alkalommal – magyarázta Háy Éva. A szervezők alkalmazkodnak a látogatók korosztályához, tudásához, intellektusához, így életszakaszonként többször is érdemes megnézni: a drogfogyasztási trendekhez alkalmazkodva több szer hatásáról, legális és illegális szerekről is ismereteket szerezhetnek a látogatók. A szervezők nem csak a gyermekekre, hanem a fiatal felnőttek, a szülők és a pedagógusok érdeklődésére is számítanak. Elmondták ugyanakkor azt is, hogy a gyermekekkel, diákokkal sem szülő, sem pedagógus nem mehet végig a szobákon. Háy Éva elmondta, tudja, hogy a kiállítás nem oldja meg összességében a drogfogyasztás problémáját, de reméli, hogy a látogatókban valamiféle nyomot hagy.
Nem lehet a szőnyeg alá söpörni a drogfogyasztás problémáját, mintha az csak a nyugati társadalmak problémája lenne – hangsúlyozta Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere az eseményen. Elmondta, hogy a statisztikai adatokat megvizsgálva valós probléma a drogfogyasztás, ezért a hatóságok és a civil szervezetek mellett fontos az önkormányzat szerepvállalása is a jelenség visszaszorításában. A polgármester személyes véleménye az, hogy a keresztény értékrend és a prevenciós mozgalmak segítenek abban, hogy távol tartsák a gyermekeket a kábítószertől.
Szakmailag jól megalapozott prevenciós anyag kevés van, így fontos bemutatni azokat, hiszen a problémát megelőzni könnyebb, mint utólag orvosolni – vélekedett beszédében Orbán Balázs, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa. Ezt követően Forró-Erős Gyöngyi, az Áradat Egyesület pszichológusa a csíkszeredai tárlat sikeréről számolt be. Nagyon fontosnak tartja, hogy nem hoznak döntést a látogatók helyett, nem mondják meg mi a jó vagy mi a rossz, csupán beszélgetnek, közös gondolkodásra serkentenek.
A megnyitó után röviden bemutatták a termeket, azt hogy miként működik a tárlat. A program egy család nappalijából indul, ahonnan öt helyiségen keresztül a szerfogyasztás különböző állomásairól kaphat képet a látogató. Fényeffektusok, drogfogyasztókkal készült interjúk, különböző tárgyak, zenék, zenés kisfilmek láthatók. Az interaktív kiállításon az érdeklődők őszintén beszélgethetnek a drogprevenciós kérdésekről mentálhigiénés szakemberekkel – mondta el Háy Éva.
A kiállítás megtekintéséhez előzetes bejelentkezés szükséges az Udvarhelyi Fiatal Fórum székhelyén, a Siculus Ifjúsági Házban, vagy 0266-213 371, illetve a 0756-022 932-es telefonszámokon.
Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.
Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.
szóljon hozzá!