A veresegyházi Anyám Fekete Rózsa Közhasznú Alapítvány huszadik alkalommal rendezi meg magyar nyelvű nemzetközi vers- és prózamondó találkozóját a Kárpát-medence nem hivatásos versmondói számára. Erdőszentgyörgyön már második alkalommal szervezik meg a találkozó egyik erdélyi elődöntőjét, melyre március 20-ig lehet benevezni.
2010. február 20., 20:502010. február 20., 20:50
2010. március 08., 15:432010. március 08., 15:43
Anyám fekete rózsa – Csoóri Sándor metaforáját kölcsönözte címéül a verseny is, melynek egyik erdélyi elődöntőjét immár másodszor szervezi meg az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Művelődési Alapítvány és a Szent György Iskolacsoport. A versenyre bárki benevezhet március 20-ig három szabadon választott XX–XXI. századi vagy népköltészeti alkotással. A megmérettetésre három korcsoportban lehet jelentkezni: gyerek (12–14), felnőtt (15–60) és szépkorú (60-től fölfele) kategóriákban. A megmérettetésre március 27-én kerül sor az erdőszentgyörgyi Művelődési Otthonban. A zsűri három magyarországi színházi szakemberből áll, és ők jelölik meg azt a művet is, amelyet a verseny keretén belül szeretnének meghallgatni – tudtuk meg a találkozó szervezőjétől, Jakab Évától.
A versenyre Erdély szerte kíváncsiak, ugyanis tavaly nemcsak helyiek, hanem székelyudvarhelyiek, szentegyháziak, de még kolozsváriak is beneveztek. Az erdőszentgyörgyi elődöntő több mint 40 versenyője közül 13 jutott tovább a veresegyházi döntőbe. Innen került ki az erdélyi néprajzszerető és közösségszervező néhai Rüsz Károly is, aki a szépkorú kategóriában többször is átvehette a legjobbnak járó elismerést.
Tavaly a Szent György Iskolacsoport adott otthont a találkozó elődöntőjének, ahol az édesanyák tiszteletére szavalt alkotásokon kívül csángó imák és megzenésített versek is elhangzottak a Rhédey-kastélyban. Idén változott a helyszín, ám a szervezők most is számítanak arra, hogy március végén a Művelődési Otthon is zsúfolásig megtelik versenyzőkkel és irodalom kedvelőkkel.
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
szóljon hozzá!