Sóvidék leghíresebb Illyését hamvazószerdán, idén immár 25. alkalommal kísérték utolsó útjára. Embermagasságúnál nagyobb farsangi tortamaszkura hirdette a jubileumi farsangtemetést, de egy koszorúszalagra is felírták a negyedszázadot. Utcánként torozták-, siratták el, s nem is „támasztották a kertet véle” – „elhamvasztották” a szalmabábút. A dramatikus farsangi játék sokakat vonzott Alsósófalvára.
2010. február 17., 16:422010. február 17., 16:42
2010. február 17., 16:472010. február 17., 16:47
A lármás felvonulás az iskola udvarán kezdődött: a „lelkész” bejelentette a keserves sírást eredményező hírt, mely szerint „meghótt már a vén Dobai”. Illyés komája, fia de legfőképpen az asszonynépek – „özvegye”, magára maradt szeretője, férfisegítség nélküli szomszédasszonya – siratózta el. A halottvivők, legényemberek kurjongattak, kontráztak. Zeneszóval, páros- és körtánccal, zajkeltő eszközökkel igyekeztek ellehetetleníteni, hogy visszatérjen – a farsang és vele együtt a tél. A pajzán és kétértelmű rigmusokon jókat derült a gyarapodó gyászmenet. A kapuk előtti megállóhelyeken a felkínált finomságok mind elfogytak, de a savanyú káposzta, hagyma, aszaltszilva mindvégig ott maradt a halottkísérők botjain.
A fogadó- és megállóhelyeken a falubeliek újra meg újra értesülhettek a vígságfakasztó gyásztörténésről. Közben kiseprűzték, kongatták, füstölték és elkoccintották a csikorgós farsangot. A színpompás télbúcsúztató sokaság végigjárta a Porozót, Gagyaszárt – az egész Felsőszert, majd a Pál, Újfalu, Malom és Kata utcán át a központi részen is fellármázta a népeket és a kutyákat. Húzták az alsói zenészek, táncot járt a guzsaly is. Csak Illyés nem mozdult, és szalmaláng végzett vele. Az égetett parafadugóval bekormozott arcú párszáz gyerekkel sok móka megesett, de a legemlékezetesebb, amilyen szeretettel fogadják a farsangtemetőket és bámész népeket az alsósófalviak.
Sikamlós tréfáikat, csúszós hágóikat-lejtőiket továbbmesélem holnap, február 18-án az Udvarhelyi Híradóban.
Tekintse meg képgalériánkat!
Karbantartási munkálatokat fog végezni a szolgáltató, ezért áramszünetre kell számítani szerdán reggel kilenc és délután négy óra között több székelyudvarhelyi utcában – közli a városháza.
Tömeg gyűlt össze kedden Székelyudvarhely központjában, hogy a 197 évvel ezelőtt született Orbán Balázs, a legnagyobb székely emléke előtt tisztelegjenek. A felszólalók a jeles személyiség által ránk hagyott erkölcsi értékekre hívták fel a figyelmet.
Aláírásgyűjtésbe kezdenek, petíciót visznek a kormányfőhöz, és egyedi segélyrendszerrel próbálják tompítani a fogyatékkal élők adóterheit Székelyudvarhelyen. Szakács-Paál István polgármester őszintén beszélt a térség gazdasági nehézségeiről.
Több közterületet is lezárnak Korondos az autósforgalom elől február 7-én, szombaton, a tizedik Disznótor Fesztivál alkalmával.
A művelődési házból való kiköltözés után bizonytalan időszakot élt meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, jó hír azonban, hogy a felújítás alatt álló Stúdió Mozi épülete elkészült annyira, hogy a nagyszínpadi előadásaikat megtarthassák ott.
Sílécekkel, síbakancsokkal, síbotokkal, hódeszkával és a hozzájuk tartozó bakanccsal, sisakokkal, korcsolyákkal és egy síruhával lett gazdagabb a kápolnásfalusi Kriza János Általános Iskola a Rotary Klub székelyudvarhelyi szervezetének köszönhetően.
Utcára vonultak vasárnap délután a székelyudvarhelyiek, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a januártól életbe lépett adóemelések miatt. A Patkóban összegyűlt tömeghez a megmozdulás kezdeményezője mellett Szakács-Paál István polgármester is szólt.
Az adóemelések ellen tiltakozva gyűltek össze az emberek vasárnap délután a székelyudvarhelyi Márton Áron téren – a részvevők civil kezdeményezésre, az Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport felhívására érkeztek a helyszínre, és kérdésekkel is készültek.
Lassan a végéhez közeledik a patakfalvi iskola felújítása, ám a polgármester attól tart, hogy számos fejlesztést nem lehet majd elszámolni pályázati pénzből. Kellemetlen helyzetbe került a kivitelező is, hiszen több százezer lejjel tartoznak neki.
Zavarossá vált a vezetékes víz Homoródfürdőn a hóolvadás miatt, ezért átmenetileg nem felel meg az ivóvízre vonatkozó előírásoknak – tájékoztatja az érintetteket a szentegyházi polgármesteri hivatal.
szóljon hozzá!