Amerikai dzsesszzenész is érkezik Marosvásárhelyre

A SNACO Dixieland Band koncertjével kedden este veszi kezdetét a II. Nemzetközi Egyetemista Dzsessz Fesztivál. Az amatőr dzsesszzenekarok versenye mellett, a műfaj számos már befutott képviselője is fellép a fesztiválon, még amerikai dzsesszzenésznek is örvendhetünk.

Szász Cs. Emese

2010. április 26., 18:442010. április 26., 18:44

2010. május 05., 12:372010. május 05., 12:37

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A Marosvásárhelyi Diákház rendezvényének főcélja az, hogy megmutatkozási lehetőséget biztosítson a fiatal, amatőr vagy fél profi dzsesszt játszó zenekaroknak.

Míg múlt évben 12 együttes jelentkezett, idén már 14-re gyarapodott a számuk, ebből pedig kettő Magyarországról, egy Moldáviából nevezett be a versenyre. Hiszen ha már itt vannak, versenyeznek is. A szakmai zsűri keresi a nagydíjas zenekart, a legjobb énekhangot, és a legjobb bandát is. Hogy kik nyerik el ezeket, szakmai zsűritől függ majd.

A verseny mellett színvonalas dzsesszkoncertek is a fesztivál részét képezik, a négy nap alatt számos már ismert muzsikust láthatunk, hallhatunk a Jazz& Blues Klubban. A romániai dzsessz egyik legjelesebb képviselője Mircea Tiberian zongorista, aki az Amerikából érkező Chris Dahlgrennel lép színpadra. A több hazai és nemzetközi előadói díjat nyert énekesnő Luiza Zan (képünkön) két workshopot is tart majd. Mellettük a SNACO Dixieland, a Kosz Szilveszter és Alex Man projekt, valamint a Bourbon Jazz Unit koncertjein is részt vehetünk.

A fesztivál programja:

Április 27., kedd
20:00 órától SNACO Dixieland Band – Jazz&Blues Club

Április 28., szerda
15.00-17.00: Luiza Zan Workshop – Jazz&Blues Club
18.30: A diákok és fiatalok előadóversenye (első rész) – az Eminescu Ház termében
21.30: Kosz Szilveszter (HU) & Alex Man (RO) – Jazz&Blues Club
23.00: Jamm Session – Jazz&Blues Club

Április 29., csütörtök
15.00– 17.00: Luiza Zan Workshop – Jazz&Blues Club
18.30: A diákok és fiatalok előadóversenye (második rész) – az Eminescu Ház termében
21.00: A győztesek gálája
22.00: Chris Dhalgren (USA) tés Mircea Tiberian (RO) & Guests
23.30: Jamm Session – Jazz&Blues Club

Április 30., péntek

20.00 órától Bourbon Jazz Unit – Jazz&Blues Club

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat

Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között

Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között
2026. július 24., péntek

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen

Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen
2026. július 24., péntek

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában

Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között

Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között
2026. július 23., csütörtök

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson

Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?

A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?
2026. július 22., szerda

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját

A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját
2026. július 22., szerda

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült

Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült
Hirdetés