Folyó hétvégén, január 30–31. között immár harmadjára szervezik meg a huszárakadémiát az erdélyi huszár hagyományőrzők a homoródfürdői Sopárkút Panzióban.
2010. január 28., 13:512010. január 28., 13:51
2010. január 29., 09:312010. január 29., 09:31
Szombaton déltől fogadják a szervezők az érkező huszárokat, majd előadások sorozata kezdődik – Bod Aladár Magyar hagyomány a vérszerződéstől a Pozsonyi csatáig címmel, Hatos Mihály tábori lelkész az 1848-as szabadságharcban témával, míg Kádár Barna a lovaglás alapjairól tart előadást. Őket követi Csontos János és Juhász Imre élménybeszámolója, melynek alkalmával a marokkói El-Jadida lovasfesztivál kerül terítékre. Az est folyamán a Tiszti kar 2010-es programegyeztető gyűlésére, közös vacsorára, nótázásra kerül sor.
Vasárnap folytatódnak az előadások, dr. Filep Csaba egyensúlyról és tereplovaglásról beszél, Vajnár József a ló idomításáról és utóidomításáról, míg Bíró Zsolt a hagyományőrzés és a média kapcsolatát boncolgatja. A délután már gyakorlatiasabb foglalkozásokkal telik el, tervben van a lovaglás oktatása, illetve a hasznos gyakorlati tanácsok megosztása. Ebéddel, búcsúzással zárják a két napos akadémiát.
A huszárakadémia főszervezője Miholcsa József marossárpataki h. ő. őrnagy, fő támogató és házigazda Szőcs Elek, a Sopárkút panzió tulajdonosa, szintén h. ő. őrnagy.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!