
Fotó: Boda L. Gergely
Verset írt, irodalomban, logikában jeleskedett, képzelőerejét tette próbára hétfőn este négy gólyacsapat a Kultúrpalotában – s a próbák alapján ki gondolná, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) gólyabáljáról van szó.
2009. december 08., 12:382009. december 08., 12:38
Fotó: Boda L. Gergely
A MOGYE gólyabálja mindig különbözik a hagyományos gólyabáloktól, már csak abban is, hogy mintha nem az újoncokra esne a fő hangsúly ezen az estén, hanem inkább a szervezőkre. A hagyományos forgatókönyv szerint zajlott az előadás hétfőn is. A négy gólyacsapat – két általános orvostan hallgatókból álló, egy fogorvosis és egy gyógyszerész – bemutatkozott, feladatokat kapott, majd átadta a terepet a „nagyoknak”, akik jó tanácsokkal, tanár kifigurázással próbálták meg felkészíteni őket a következő évekre.
Fényképekkel és filmekkel ismerkedtünk
Filmkészítésből úgy tűnik profik az orvostanoncok, mivel minden csapat vetített filmecskével mutatkozott be: igaz a gyógyszerészek filmje fényképek vetítéséből állt, úgyhogy adott pillanatban azt hittük egy iwiw profil oldalt tekintgetünk, mégpedig a HuMOrfium csapatét, mert ezt a nevet vette fel a gyógyszerész csapat. A Tejfogak – ki gondolná, a fogorvosis csapatról van szó – már igazán forgattak, és azt mutatták be, hogy milyen az élet az egyetem előtt és után. Cigánynak öltöztek, nem volt pénzük, és ki is dobták őket egy vendéglőből. Ők azonban nem ijedtek meg, és beiratkoztak az orvosira, és lám-lám megszépült az életük. A másik két csapat az általános orvosi 3-as és 4-es szériája. A Dr. Ház csapat egy beteg megmentését játszotta el bemutatkozó filmjében, a Csőrikék csapata pedig egy csirke életét próbálta megmenteni – sajnos nem sok sikerrel. A bábaképzősöket, a leendő asszisztenseket és a fogtechnikusokat idén is hiába kerestük a színpadon.
Kinek a kedvenc színe a zsiráf sárga?
Amikor már végre a színpadon köszönthettük élőben is az első éveseket, kiderült az első megpróbáltatás: versírásnak adták fejüket a leendő orvosok, mégpedig nem akárhogy: költeményükben lyukas zokni, bolha, romantika, menopauza, lepedék és egyéb furcsa kifejezések szerepeltek. Míg a csapat két tagja rímeket faragott, addig a másik kettő egy-egy tanárról gyűjtött információkat a közönség soraiban. Megtudtuk, hogy Dr. Kun Imre érdes hangjával gyakran jelenti ki, hogy nem muszáj átmenni az endrológia vizsgán, hiszen kedvenc szólása az „Ismétlés a tudás anyja”. Şerban Bancuról kiderült, hogy bár köpcös és mackós, imádja a székely favicceket.
Emellett tudomásunkra jutott, hogy Lőrinczi Zoltán professzornak kedvenc színe a zsiráf sárga és a krétákat szín, forma és méret szerint osztályozza. Benedek Imréről a legfontosabb információ az volt, hogy egy X5-ös BMW-vel jár.
Irodalomból jeles
A Képzelőerő elnevezésű próba bizonyult nem mindennapinak, ugyanis a gólyáknak sokszor kisbaba kori fotókból kellett kitalálniuk, hogy melyik oktatójuk szerepel a felvételen.
Ezután intelligenciájukat csillogtatták meg a színpadon, amiből ki is derült, hogy irodalomból sokkal inkább jeleskednek az orvostanoncok, mint logikából. Az idézeteket simán kapcsolták egy szerzőhöz, a logikai feladatokból pedig nem tudtak kievickélni. Hasonlóképp jártak a az orvostudománnyal is: minden csapat saját szakjának megfelelő kérdést kapott, és ha nem tudták, az valószínű azért volt, mert harmad-negyedéves tanagyagból válogatták össze a feladatokat, és mi tagadás abból nem készültek a fiatalok.
Fotó: Boda L. Gergely
A gyógyszerészek énekeltek és táncoltak, majd „mit nem szabad” tanácsokkal látták el a közönséget – fura módon ezt is videóval.
A szünet után az általános orvosis nagyok előadása következett., és igen végre igazi embereket láttunk előadás közben a színpadon, nem csak videót – bár azért az sem hiányzott. Az előadás a MOGYESZKÁR-díj átadására épült, amelyre több kategóriában többen pályáztak. Rövid filmeket láthattunk, amelyben diákok parodizálták tanáraikat, a legjobbak pedig aranykesztyű, aranyprosztata és aranylexikon díjakat vehettek át. És úgy tűnt ez volt az este fénypontja, mert végre a közönség is elkezdte élvezni az előadást, kacagott, énekelt, és élvezte az ifjú Michael Jackson imitátor előadását – mert hogy az is volt a „díjátadáson”.
A szervező fogorvostanoncok is görbe tükörrel készültek, előadásukban mintha minden tanárt megjelenítettek volna – csak ússzák meg a közelgő szessziót az igazmondások után.
Csak egy csapat csúszott le a dobogóról
A négyórás műsor végén az eredményosztás következett. Kiderült, hogy a HuMORfium utolsó helyen végzett, a Csőrike azonban már dobogós lett – négyből a harmadik helyen végzett. A Dr. Ház csapat érdemelte ki a második helyet, a zsűri és a közönség abszolút kedvence pedig a fogorovosis Tejfogak csapata lett.
A nagyestélyis, koktélruhás lányok és a nyakkendős ifjak ezután átvonultak a Presidentbe, ahol hagyományos bál várta az ifjoncokat. Úgyhogy „amiről eddig csak suttogtak, most valóra vált”.
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.