A nap, amely a gyermekeké

Számos meglepetés, apró ajándék, szabadidős program és egy kicsivel engedékenyebb felnőtt közösség várja a kicsiket június 1-jén, aznap van ugyanis a Gyermeknap, így kicsit minden a legapróbbakról szól most.

Szász Cs. Emese

2010. május 31., 11:312010. május 31., 11:31

Galéria
Ez a nap a világ sok országában ünnepnap, de elsőként Törökországban gondolták úgy 1920-ban, hogy ünnepnapot kell szentelni a gyermekeknek is, és bár számos országban jellemző, különösen a volt kommunista országokban vált népszerűvé. Törökországban akkor még április 23-án ünnepelték, Magyarországon például május utolsó napját szentelik a gyermekeknek, de a legelterjedtebb dátum a június elseje. Míg keleten a nemzetközileg elfogadott június 1. volt a gyermeknap dátuma, addig nyugaton Szeptember 20-án tartották az ünnepet.

Az ünnep világ körüli útja 1955-ben indul el, azóta már szinte minden országban népszerű és elfogadott. A Gyermeknapot ünneplő országok többsége nagy hangsúlyt fektet az ünnepre. Országszerte számtalan program várja a családokat, sok országban a gyermekek ezen a napon ingyen léphetnek be a különböző állatkertekbe, vidám- és élményparkokba.

Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház mesemusical premierre várja a gyerekeket – kedden, június 1-jén 17 órától a nyári kertben Pinokkiót adja elő a Tompa Miklós Társulat.

Az Ariel Színház magyar társulata pedig ugyancsak kedden 11 órától gyermeknapi ajándékként a Piroska és a farkas című előadást játssza.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe