A country régi és új útján

– A Bojtorján az a zenekar, amelyik a countryzenét leginkább becsempészte a magyar könnyűzenei életbe, de nemcsak. Hogyan találkoztak ezzel a műfajjal, és miért döntöttek úgy, hogy ezt a zenei nyelvezetet fordítják le magyarra?

– Én már a hetvenes években is foglalkoztam ezzel a zenével, amikor is 1973-tól 1976-ig a Tolcsvay Trióban játszottam Tolcsvay Bélával és Czipó Tiborral. Már akkor elég sok slágerünk volt Magyarországon, stílusunk inkább a folkzenéhez hasonlított, ami néha közel állt a countryhoz is, hisz akusztikus, hat illetve tizenkét húros gitárokon, továbbá basszusgitáron játszottunk, és háromszólamú énekkel adtuk elő dalainkat. Mindez hasonlatos volt a Peter, Paul and Mary akkoriban nagyon népszerű amerikai zenekar hangzásához. Persze, azért mások voltunk, mert mi a magyar népzenei alapokra helyeztük a muzsikánkat, de azért közel álltunk ahhoz a folkzenéhez, amelyet az egész világ akkoriban hallgatott.

Innen csak egy lépés kellett a countryhoz. Barátomtól, Móricz Misitől, a Fonográf együttes tagjától kaptam kölcsön egy dupla nagylemezt, amelyen John Denver énekelt a Madison Square Gardenben. Annyira megtetszett az a hangszerelés, hogy gondoltam, ezen a vonalon kellene elindulni. Egy rövid katonaság után leszereltem, és elhatároztam, hogy újrakezdem zenei pályám, és megvalósítom az elképzelésemet. A Bojtorján Együttes már egy fél éve meg volt alakulva, és éppen egy olyan zenészt kerestek, akivel egy kicsit föllendíthetnék a zenéjüket. Mivel én ismert zenész voltam, hiszen a Tolcsvay Trióval a televízióban többször is szerepeltünk, engem választottak. Létrejöhetett a szerencsés találkozás, és kialakult a countryt zenélő Bojtorján Együttes. 1978-ban már egy közös turnén vettünk részt a Fonográf Együttessel. Szörényi Levente végignézte mind a negyven állomáson a koncertünket. A turné végén, amikor is egy zenei bolondozás történik, ezt az anyaországban „műsortemetésnek” nevezik, éppen A vigyázz magadra, fiam című dalunknál, a legnagyobb meglepetésünkre bejött az elektromos gitárjával Szörényi Levente, a dobokhoz pedig Németh Oszkár ült. Beálltak mögénk, és megszólalt az a hangzás, ami a mai napig jellemzi a Bojtorjánt.  

– 1999 óta újraalakult együttesük. A régi tagok közül maradt ön és a dalaikat komponáló Vörös Andor. Az Új Bojtorján hangzásvilágában mennyire hozott változást ez a tagcsere?

– Az eredeti hangzáshoz viszonyítva rengeteget változott a zenénk, ma már mindenütt elektromos hangszereket használunk és persze azokat a speciális effekteket, amelyek a hetvenes-nyolcvanas években még nem léteztek. Igaz, hogy más hangszereken játsszunk, de alapvetően a számaink nem változtak, a többszólamú énekhez például a továbbiakban is ragaszkodtunk. Persze ez a változás nemzetközi kontextusban is érthető, hisz az amerikai együttesek is eredetileg, gitárt, bendzsót, nagybőgőt használtak, és csak később helyettesítették ezeket elektromos hangszerváltozataikkal. Megjelent például az úgynevezett pedal steel gitár, amely pontosan a country zenének vált markáns hangszerévé. Persze más a stúdióban dolgozni vagy koncertezni. A koncertjeinken mindig az alapvető hangszereket használjuk, de a stúdióban mindent ki lehet próbálni, és általában mindenki több hangszeren játszik. Tulajdonképpen mi folytattuk a Fonográf által teremtett hagyományokat, csak a hangszerelésen változtattunk, gazdagítottuk a hangzást, felhasználva a modernebb eszközöket. Különben Bródy János és Szörényi Levente (a Fonográf együttes tagjai – a szerk.) támogatott, hogy amikor a Fonográf megszűnik, továbbvigyük ezt a stílust. Rengeteget segítettek nekünk, legjobb példa erre a fentebb már említett turné.

– Milyen dalokat adnak elő csíkszeredai koncertjükön?

– Természetesen a másfél órás koncertünkön elsősorban a népszerű számainkat adjuk elő. Szokták mondani, hogy „öreg kutya nem tanul új kunsztokat”. Átfordítva még, a Rolling Stones sem engedheti meg magának, hogy egy koncertjén az I can\'t get no satisfaction dalát ne játssza. Persze azért az új számokból is ízelítőt nyújtunk, még nem jelent meg a legújabb lemezünk, de bátorkodunk néhány dalt előadni.

– A koncertjük egyben jótékonysági célú, a Szakszervezetek Művelődési Házán szeretnének segíteni.

– Nagyon sokszor ez az intézmény segített nekünk, hogy egy turnét össze tudjunk hozni. Itt az ideje viszonozni. Fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy itt van egy művelődési ház, ahol sokszor nemcsak mi, hanem gondolom, sok csíki polgár is jól érezte magát. Ide jöhettünk szórakozni, kikapcsolódni. Most bajban van a művelődési ház, nekünk kell megmenteni, mert ha nem, megszűnhetne, és csak veszteség, űr maradna utána.