
Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a költészet napját 1964 óta. Marosvásárhelyen és Szászrégenben a kicsiket és nagyokat is ünnepre hívják.
2010. április 09., 08:512010. április 09., 08:51
A magyar költészet napját először 1964-ben ünnepelték meg, s azóta is minden év április 11-én előadások, felolvasások és versmondó versenyek keretében emlékeznek meg országszerte a poétikáról, s egyben József Attiláról, aki 105 évvel ezelőtt április 11-én született. Sokan azonban nem is tudják, hogy József Attila mellett Márai Sándor is ezen a napon született, aki csupán öt évvel volt idősebb a költőnél.
A költészet napja tiszteletére a Tamacisza társulat (képünkön) vasárnap 17 órától az Ugrabugra ákombákom című interaktív, gyermekversekből összeállított előadásra hívja meg a játszani szerető gyermekközönséget, este 19 órai kezdettel pedig a felnőtteket várja a Levél helyett című kortárs erdélyi költők verseiből készített előadásra.
A magyar költészet napjának ünneplését Szászrégenben két nappal előbbre hozta a helyi Kemény János Művelődési Társaság. Április 9-én 18 órától a Radnótfája utcai új református templomban mutatják be Markó Béla Költők koszorúja című szonettciklusát. Markó Béla jelenléte mellett a szonettkoszorút Kilyén Ilka színművész adja elő.
Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.
Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.
Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.
Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.
Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.
Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.
A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.
A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.
Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.
szóljon hozzá!