
Pázmán Ida a magyar népi motívumokkal ismerteti meg a gyerekeket
Fotó: Forrás: Pázmán Ida Facebook-oldala
Ismerik a matyó hímzés legendáját? És a miskakancsót, a kékfestőt vagy a kalotaszegi nagyírásost? A magyar népművészet világába hívják barangolni a gyerekeket és felnőtteket a Népművészeti Füzetek megálmodói, akik egy színezősorozattal mutatják be a különböző tájegységek hagyományos népművészeti motívumait. A kaland során Mici, a nagyváradi vár híres cicája szegődik a gyerekek mellé.
2020. november 17., 19:472020. november 17., 19:47
2020. november 17., 19:512020. november 17., 19:51
Matyóföldről indulva Nagyváradon át Székelyföldig tart az első „kirándulás”, a kifestők mellé a bemutatni kívánt hagyományos tárgyak fotói és magyarázat is társul. A füzetet Pázmán Ida, hagyományos szövő és gyöngyfűző állította össze és írta hozzá a szöveget, Dudás Levente tervezte és rajzolta.
Pázmán Ida régóta foglalkozik hagyományos kézműves oktatással. 2016-ban a nagyváradi várban nyitott műhelyt, és itt kézműves barátaival közösen folyamatosan szervezett foglalkozást a gyerekeknek, mesterségbemutatókat, vásárokat.
Amikor gondolkodtam, hogy milyen formában kellene megjeleníteni ezt a kifestőst, úgy láttam jónak, hogy legyen összekötve, hogy ne csak egy kifestős legyen a kicsiknek, hanem fűzzek mellé magyarázatot is, ami inkább a szülőknek, nagyszülőknek szól. Így alakult ki ez a forma, hogy minden tárgy mellé került egy lényegi leírás, amelyben bemutatom, hogy mi az a tárgy, hogyan alakult, és hogyan használjuk” – magyarázta a Ligetnek Pázmán Ida.
A kiadványon Mici cica kalauzol végig
Fotó: Forrás: Pázmán Ida Facebook-oldala
Mint mondta, noha korábban számos kézműves foglalkozást tartott a gyerekeknek a várban levő műhelyében, ünnepek környékén, az Iskola másként hetén, nyáron táborokat, a vírushelyzet miatt idén ezekre nem kerülhetett sor, de a füzet által eljuthat az átadni kívánt tudás a gyerekekhez.
„Első körben az általam ismert kézművesek tárgyait mutatom be, azokét a kézművesekét, akik készítik. Például nálam a műhelyben ezek a tárgyak megvannak, és majd amikor ismét jöhetnek a gyerekek, akkor be is tudom mutatni, kézbe tudják venni ezeket. A füzet második része is elkészült, az román nyelvű, főként a bihari román hagyományból merít, de helyet kapott benne a magyar fazekasság vagy a mézeskalács is. Úgy gondoljuk, hogy gyerekkorban ezek a motívumok berögződnek, ha látják a gyerekek, megrajzolják, kifestik” – vázolta Pázmán Ida.
Másfajta kifestős, mint amihez szokva lehetünk
Fotó: Péter Beáta
A füzet elején Mici, a nagyváradi várban élő cica köszönti az olvasókat. A várban a kézműves műhellyel szemben egy grafikus cég működik, az ott dolgozók még egy „rajongói” oldalt is létrehoztak a cicának, aki néhány éve költözött be a várba, és az ott tevékenykedő kézművesek és látogatók kedvencévé vált.
„A fiúk is nagyon megszerették Micit, készítettek neki egy Facebook-oldalt. Úgyhogy Mici egy létező és már híres cica. Most sajnos el kellett költözzön a várból, de a vár régésze hazavitte, úgyhogy jó helyen van” – nyugtázta Pázmán Ida.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Megjelent Vajda Attila első szerzői albuma, a The First Step, amely hat saját kompozíción keresztül mutatja meg, hogyan gondolkodik a székelyudvarhelyi jazzmuzsikus a kompozíció és az improvizáció kapcsolatáról. A lemezbemutató koncert Budapesten lesz.
Minden előzetes promózás nélkül, szeptember 14-én elérhetővé vált Romániában is az Apple streamingplatformja, a 2019-ben indult Apple TV. Kipróbáltuk.
Elnyerte az idei Kaszás Attila-díjat Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színművésze. A közönség szavazatai alapján odaítélt elismerést csütörtökön adták át a budapesti Vígszínházban.
Sokunk kedvence a Witcher 3 ismét aktuális lett, ennek apropóján válogattunk össze hasonló játékokat az elmúlt időszakból. Ajánló.
Dél-koreai idegeninváziós sci-fi, parasztlázadást feldolgozó kosztümös dráma, Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert filmje, Tom Cruise visszatérése és Anne Hathaway idei ötödik filmje is megtalálható az ősz első felét felölelő moziajánlónkban.
A nassolásról sokáig úgy gondoltuk, hogy az egészséges életmód egyik legnagyobb ellensége. Már azonban tudjuk, hogy a megfelelően megválasztott falatok nemcsak finomak, hanem támogatják a szervezet működését, az energiaszintet és akár a fejlődést is.
Tíz év alatt a Tumblr helyét átvette a TikTok, de a tinédzserek célja nem változott: ruháikkal szeretnék megmutatni, kik is valójában. Szülőket, kamaszokat és turkálós eladókat kérdeztünk a mai iskolai divatról.
Épségben és sok tapasztalattal gazdagabban érkeztek haza nemrégiben a Székelyek a magasban expedíció tagjai az Alpokból, ahol hat négyezer fölötti csúcsot gyűrtek maguk alá: negyvenes éveikben járó, kezdő magashegyi mászókként.
Charles Dickens és John Steinbeck klasszikusai is sorozatfeldolgozást kapnak, folyatódik a hírhedt sorozatgyilkosokat bemutató Monster-antológia, de felnőtt-animáció és újabb presztízssorozatok is érkeznek a képernyőre. Ajánló.
szóljon hozzá!