Életigenlő, mélyen emberi történet a szeretetről: A muzsika hangja Csíkban

Richard Rodgers, Oscar Hammerstein II, Howard Lindsay és Russel Crouse A muzsika hangja című műve alapjául Maria von Trapp 1949-ben megjelent, a The Story of the Trapp Family Singers című emlékirata szolgált. A cselekmény Ausztriában játszódik az 1938-as Anschluss előestéjén. A musicalt 1959-ben mutatták be a Broadwayen, dalai örökzöld slágerekké váltak. A világ számos színpadán játsszák, ismertségéhez és népszerűségéhez nagyban hozzájárult a Robert Wise rendezte, 1964-ben bemutatott amerikai zenés filmdráma is, amelyben a főszerepet játszó Julie Andrews és Christopher Plummer sokunk szívébe belopta magát Maria Rainer és von Trapp báró szerepében.

De elevenítsük fel röviden a történetet: „a korán megözvegyült von Trapp báró, az osztrák császári és királyi hadiflotta kapitánya, felesége halála óta egyedül neveli hét gyermekét a 20. század harmincas éveinek Ausztriájában, a II. világháború előestéjén. A Trapp villában katonás rend és ellentmondást nem tűrő fegyelem uralkodik. Mígnem megérkezik Maria Rainer, a különc novícia – aki nehezen illeszkedik be a szigorú előírások szerint működő nonnbergi apátságba, és aki nemcsak felforgatja a villa rendjét és rideg szabályait, de újra megtölti a házat és a szíveket élettel és zenével” – olvasható a darabról a Csíki Játékszín honlapján. Mint írják,

„A muzsika hangja című darab alapjául egy regény szolgált, de én is a filmmel találkoztam először, amit végigzokogtam. Akkor éreztem, hogy ez az anyag mélyen megszólít, mert rengeteg olyan témát érint, amelyek számomra különösen fontosak. Például az, ahogyan Mária bánik a gyerekekkel. Már az elején teljesen őszintén elmondja nekik, hogy soha nem volt nevelőnő, és megkérdezi tőlük, mire van szükségük, mit várnak egy nevelőtől – ez a partneri nevelés szemlélete. Aztán ott van a kapitány történetszála: a veszteség- és gyászfeldolgozás során minden érzelmet, felszabadultságot, táncot, játékot és zenét száműzött a család életéből.

Szenteczki Zita ehhez kapcsolódva elmondta, nincs fontosabb, mint a gyerekekkel foglalkozni, mert az a jövő. A gyerekszerepeket dupla szereposztásban játsszák – egyedül a (darabbeli) legidősebb fiú nincs duplázva. Úgy véli,

„Eleve a mély kíváncsiságban, a mély figyelemben, a nyitásban, a türelemben, a szeretetben hiszek, és nem a feszültségkeltésben és görcsben. A gyerekekkel együtt hál’ istennek sikerül sokszor családias légkört teremteni.” A koreográfus hozzátette, görcsből nem is lehet táncolni.

És hogy miről is szól a csíki A muzsika hangja? Elsősorban arról, hogy merjünk hozzáférni az érzéseinkhez, és merjük kifejezni azokat – emelte ki Szenteczki Zita.