A bariton nyugalma. Bartus Sándor pihenőzónáiról

Szokatlanul korán szólamvezető lettem, majd a művészeti tanács tagja. Itt ismertem meg hegedűművész feleségemet is, négy gyerekem anyját. 

– Itthon mit nem kapott meg, amit máshol igen? 
– Többször billegtem már féllábbal otthon, de valami mindig továbbhajtott. Soha nem fogom megtudni, hogy az ottani körülmények miként illeszkedtek volna pszichogenézisemhez, vagy fordítva. Talán akkor lenne értelme ezen gondolkodni, ha mondjuk harmincévesen hagyom el a szülőföldet. Városi, tömbházi, költözködő gyerekként amúgy sem alakult ki elég erős kötődésem ahhoz, hogy ne tudjak az anyaországban gyökeret verni.

Maradandó élményt két ország nyújtott. Japánban rendkívül érdekes, ahogyan sokszáz éves hagyományaik egyelőre képtelenek keveredni ezzel az új világgal. Spanyolországban a vidék világa hatott rám leginkább, hogy milyenek egy különösebb keveredés nélküli, erős hagyománnyal élő népesség nyugodt mindennapjai. Első turnénk volt, ott érintett meg először a szabad határjárás hangulata. 

– Személyes beszélgetésünk során mondta, hogy sokáig nem ébredt fel. Ez mit jelent?
– Nem értettem magamat, fő mozgatórugóimat (ezzel csak apaként kerültem tisztába), sem a környezetemet. Az adottság csak rángatott ide-oda, de nem tudtam a zene hatalmáról, hasznáról. Azt sem értettem sokáig, mit jelent a szolgálat. 

– Hol tart jelenleg az élete és a pályája?
– Végre az Úton érzem magam, kicsinyeim és a muzsikusi szolgálat egyértelmű irányt jelöltek ki. Csak menni kell, lehetőleg könnyedén, nyugodt pihenésekkel, elfogadásokkal, élve az isteni kegyelemmel.

Természetesen beszélhetünk tiszta fizikáról, a felhangokról, összhangzatról, egyéb törvényszerűségekről, hallásfiziológiáról, alkalmazott pszichológiáról, harmóniaérzékelésről, gyógyításról, de a lényeg úgysem fogható meg tudományosan vagy szavakkal.

– Hol lesz a következő fellépése?
– Melyik? Az operás? Pihenőzónás? Pannon Voice-os? Zongorás? (nevet) Februárban a Kárpát-haza operaturnén leszek Felvidéken, Kárpátalján, Vajdaságban. Tavaly ősszel Erdélyben is vendégszerepeltünk, bár jómagam sajnos nem tudtam részt venni. Ősszel a New York-i Metropolitanben adjuk elő a Bánk bánt, Vidnyánszky Attila rendezését. Ez a szerződés Placido Domingo személyes meghívásának eredménye, aki mindig nagyon jól érzi magát Budapesten, ezt megtapasztalhattam próbáin, előadásain is. A Pannon Voice többnyire Budapesten élő, valamikori szombathelyi diákokból szerveződött egy nemzetközi kórusverseny apropójából, ahonnan aranyéremmel tértünk haza, és együtt maradtunk. Márciusban egy Sissi-estünk lesz, nyáron Kínába és Mongóliába vagyunk hivatalosak. 

– Van kedvenc darabja, zeneszerzője, példaképe?
– Hajjaj! Hosszan sorolhatnám! A könnyűtől a komolyig minden kornak, stílusnak, irányzatnak van néhány kiemelkedő képviselője, aki megfogott, de érdekes módon a népzenét csak Kodályon, Bartókon, Bárdoson átszűrve értettem és szerettem meg. A mai napig is kell az ő közvetítésük.

Szombathelyen Vinczeffy Adrienne tanszékvezető, Köteles György zenei polihisztor, Rácz Aladár és Márkus Tibor zongoristák voltak a fő pártfogóim, Budapestről Katona Anikó karigazgatót említeném. Csoma Áron piliscsabai lelkésznek is sokat köszönhetek. Ők azok, akik rendkívül sokat segítettek, példamutatással, szakmai irányítással és rugdosással egyaránt. 

– Mi a zenei (vagy nem csak) hitvallása? 
– Élnünk kell bátran a kegyelemmel. És a kegyelemből.