Szemlérek: a maradi és a „modern”

ott nősült meg, felesége szintén tanárnő volt, aki a Polgári Leányiskolában tanított, az ifjú Szemlér Ferenc 1906-ban született egy Kossuth utcai, ma is álló házban, ám a család innen azért költözött az Árpád utcába, mert a kis Ferencnél egy évvel kisebb húga, Magdika négyéves korában járványos agyhártyagyulladásban meghalt. Néhány év múlva Ferenc öccse, a szintén négyéves Bandika is ugyanabban a betegségben halt meg, a család a Szent Imre utcába költözött.

Az ifjú Szemlérnek több életrajzi ihletésű írása is van, az utókor számára ezekből domborodik ki édesapja jelleme és emlékezete. „Szülőföldem képéből ezért nem feledhetem ki őket kettejüket. Édesapámat, a fiatal főgimnáziumi tanárt, aki fennmaradt fényképei szerint daliás, szép férfiú volt, de akinek külsejével csupán bensejének szelídsége, jósága, emberiessége, okossága ért föl. Szememben félisten volt (…), bizonyára ő annak a tündérországnak bölcs fejedelme, amelyben oly sokáig – vagy oly rövid ideig – éltem. Édesanyámnak, a leányiskolai tanárnőnek képe éppen így szülőföldem elválaszthatatlan tartozéka” – írja vallomásai közül. Szemlér tanár úrnak többek között olyan tanítványai voltak a gimnáziumban, mint Tamási Áron és Palló Imre, igen tevékeny ember volt, része és részese az egyházi és művelődési életnek (például írt egy alkalmi verset a gimnázium új, ma is álló épületének felszentelésére 1910-ben), versei, cikkei, írásai rendszeresen jelentek meg az akkori helyi és országos lapokban, Brassóban a Romániai Magyar Dalosszövetség alapító elnöke volt. Ami az irodalomhoz való viszonyát illeti, fia így írt róla később:

és nem térítik vidékiesen hagyományhű irányba, jóllehet a könyvállványokon – számomra egyelőre kihüvelyezhetetlen titokként – nem egy »modern« is mutogatta aranyos címbetűit.”

Szemlér elvtárs Sztálinvárosban

A fiatalabb Szemlér viszont többre vitte, kérdés, hogy milyen korszakokban és milyen áron? Első írásai még 1923-ban megjelentek, Bukarestben jogásznak tanult, és később ügyvédi pályára is lépett, de a harmincas években már elismert költőnek számított, lírája olyan irodalmi nagyságok érdeklődését keltette föl, mint Szerb Antal, Radnóti Miklós, vagy Vas István. A Nyugat folyóiratban is jelentek meg veresi, a lapban jó kritikákat kaptak a versei – első verseskötete 1930-ban, Éjszakai kiáltás címmel jelent meg. Rendszeres résztvevője volt a marosvécsi Helikon találkozóknak, aztán a második világháború oly módon hozott fordulatot az életébe, hogy az új rendszer szolgálatába állt, de már annak előtte, a harmincas évek végén és a háború alatt is az akkori baloldali eszmékkel rokonszenvezett, ez írásaiból is kiderül.

Maradt fenn olyan vele készült rádióinterjú 1955-ből, amelyben áhítattal olvassa fel Leninről írt versét… Keze alól nemcsak versek, hanem regények, színművek, esszék, kritikák és tanulmányok kerültek ki, az is tény, hogy igen termékeny író volt, azonban műveinek színvonaláról megoszlanak a vélemények. Ha mást nem is, de a harmincas években írt verseit, valamint élete utolsó éveiben írt, főleg Brassót, Bukarestet és Székelyudvarhelyt illető visszaemlékezéseit még egy, a költészetét és prózáját különösebben nem értékelő olvasó is érdeklődéssel forgathatja.

Három kopjafás, bokrokkal körbevett sír

Szemlér Ferenc 1978-ban Bukarestben hunyt el – végakarata szerint őt is az udvarhelyi temetőben, édesapja mellett helyezték örök nyugalomra, majd 1984-ben mellé temették második feleségét, Scheissel Piroskát is. A jellegzetes, három kopjafás, bokrokkal körbevett sír mellől rálátunk a gimnáziumra.

Az életmű fellelhető közkönyvtárakban, antikváriumokban – értő olvasókként talán próbálkozzunk vele.