Legendás képződmények: sírok-e a rejtélyes halmok?

De nem csak temetkezési céllal építettek az őskori közösségek halmokat. Hérodotosz, aki a Kr. előtti 5. században járt a Fekete-tenger északi partvidékén élő szkíták között, leírja róluk, hogy királyaikat halomsírokba temették, és szertartásaikhoz áldozóhalmokat emeltek. Áldozóhalmok a Bibliából is ismertek. „Mivel az itt zajló szertartások nem mindig hagynak maradandó nyomokat, ezért az ilyen helyek régészeti kutatása ritkán eredményes” – tette hozzá a régész.

A halomsírok nagymesterei

A kelet-európai halomsíros temetkezések nagymesterei azonban a trákok voltak. Bulgária területén közel hatezer, erre a korra keltezhető halomsíros temetkezés ismert, ezek közül alig ezer volt szakszerűen kutatva. A leghíresebbek a világörökség részét képező, Kr. e. 4-3. századi kazanlaki és szvesztári kőből épített, freskóval díszített királysírok. Ugyanebben az időszakban kicsit délebre a makedónok is halomsírokat emeltek királyaik számára, ilyen sírba helyezték Nagy Sándor apját, II. Philipposzt, és fiát, IV. Alexandroszt. Ugyanebben a korban a trákok északi törzse, a géták is halmok alá temették elöljáróikat, ilyen halomsíros temetőkkel találkozhatunk Dobrudzsa területén is.

A Kr. előtti 2. század elején az Erdélybe érkező aldunai népek is emeltek halmokat. Ilyet tártak fel a kudzsiri dák vár mellett, melybe a halott mellé a díszes szekerét és lovát is elhelyezték.

A Nagy-Magyar-Alföldön is nagy számban fordulnak elő olyan halmok, melyből népvándorláskori leletek kerültek elő. Ezek zöme a korábbi korok halomsírjaiból származik, ritkábban azok, amelyeket ekkor emeltek. Ebben a régióban ezeket a mesterséges tájelemek kunhalmoknak nevezik. Rendeltetésük és keltezésük is változó, néha temetkezések, de gyakrabban őrhelyek, áldozóhelyek, szálláshelyek vagy határjelek voltak.

Az év elején a Netflix médiaszolgáltatónál megjelent Ásatás (The dig) című filmnek köszönhetően mára világszerte közismerté vált az angliai Sutton Hoo-ban feltárt kora középkori (6-7. századi) angolszász hajóstemetkezés. A film még inkább felkeltette az érdeklődést a halomsírok iránt.

Nem mind emberek emelték

Halmok Maros megyében is ismertek, bár szisztematikus kutatásuk még várat magára. Ennek egyik legnagyobb akadálya a halmok feltárásának logisztikai nehézségei, melynek jelentős anyagi vonzata van, hiszen egy halom feltárása során óriási mennyiségű földet kell megmozgatni. Eddig Maroscsapón, a vasútállomás közelében tártak fel 1973-ban egy rézkori halomsírt, melyben a halottat okkerrel szórták be, de sajnos ennek a feltárásnak az eredményeiről nem sokat tudunk, a leletanyag is elkallódott. A kutatók következtetése az volt, hogy a maroscsapói halmokat a rézkorban építették, majd a Kr. e. 7. század folyamán az itt megszálló szkíta népesség ezeket a már álló halmokat használta temetkezési helyként.

Ebben a térségben a vasút építésekor további halomsírok is elpusztultak, a leletanyag egy része magyarországi múzeumokba került – tudtuk meg a téma szakértőjétől, aki arról is beszélt, hogy 1908-ban homokkitermelés közben pusztult el egy két méter magas halom, melyben az elhunyt mellett lócsontok, öt kerámiaedény, egy vasszabla, három bronzveret, egy övdísz, egy vasvéső és egy csákány volt. Ezek a tárgyak a Kr. előtti 7-6. századi szkítákhoz köthetők, és megtalálásuk után egy része a Sümegi Múzeumba került. Ettől a temetkezéstől kb. száz méterre a mélyszántásos fölművelés további két halmot teljesen elpusztított és elegyengetett, innen mindössze emberi csontok és cseréptöredékek kerültek elő.

„Funkcionális különbség nincs az erdélyi és alföldi között, ugyanúgy azok is temetkezések, áldozóhelyek vagy őrhelyek, stb., inkább a rónaságban elfoglalt helyük és hatásuk más, mint Erdélyben. Amúgy a fogalom 19. századi, és semmi köze a kunokhoz” – mondta a történész, majd hozzátette, hogy Magyarországon 1996 óta ezek a halmok természetvédelmi oltalom alatt állnak, főként azért, mert, mivel nem szántották őket, sajátos növény- és állatvilággal is rendelkeznek. A kunhalmok tehát természetvédelmi, tájképi, kultúrtörténeti, földrajzi, valamint történelmi-régészeti jelentőségűek.