Egy kántortanító emlékezete

Tanította az ifjú nemzedéket hegedülni, harmonikázni, a kultúra fáklyavivője volt – emlékezett vissza rá 2014-ben az akkor 82 éves Mihály Domokos, a zenekar tagja, a népi zenekar fennállásának 50. évfordulóján. „Évtizedeken át muzsikált lakodalmakat, keresztelőket, különböző ünnepeket. Számtalan búcsúztatót zenésített meg falunk halottainak. A sok próbáért a hosszú estéken, a szereplésekért, buszozásokért, hurcolkodásokért a fizetése a sok taps, vállveregetések, gratulációk és a falu hírneve volt.”

Átvették a stafétát

A Lajos bácsi által alapított és vezetett zenekar ma is működik, azok viszik tovább, akiket a kántortanító még gyerekként tanított meg muzsikálni. „Ez a zenekar nem az én korosztályommal indult, a szüleink kezdték, mi továbbvittük. A mi generációnk Lajos bácsitól tanulta a muzsikálást, a népdalokat. Sokáig, amíg bírta magát, ő volt a zenekar vezetője. A nyolcvanas években, amikor mi kezdtünk zenélni, 42 tagú volt a zenekar” – magyarázta Mihály Tamás, aki cimbalmosként játszik a zenekarban. A zenekar vezetését Csűrös István vette át, jelenleg 12 aktív tagja van az együttesnek.

A zeneszerető embernek szinte benne van a személyében, hogy családszerető ember is, mert másképp ezt nem lehet művelni. Az, hogy a családban három gyermek is született, azt jelentette, hogy az életnek a szeretete is a személyisége része volt – mutatott rá Koncsag László. „Hittel is élt, és olyan szeretettel és olyan kellő áhítattal volt a templomban, hogy én a tizenegyedik-tizenkettedikes diákként, majd kispapként is tudtam arra építeni. Mert másként viszonyul a templomhoz, annak a hangulatához az, aki hisz, mint az, aki csak úgy ott van valamiért, mert valamit el kell végezzen, és a többi nem sokat jelent. Ugyanakkor nagy erőssége volt Lajos bácsinak a türelem, a betegségét is türelmesen viselte.” Azt is megosztotta velünk, hogy egy alkalommal szemtanúja volt, hogy amikor a bátyát látogatta meg a kórházban, akivel Lajos bácsi egy kórteremben feküdt, jött a nővér, hogy beadja az injekciót. Kérdezte, miért nem jajgat, hiszen az fáj. Lajos bácsi azt válaszolta: „a fájdalmat az még nem kisebbíti, ha én jajgatok.” A lánya hozzátette: „azt mondta az orvos, hogy ilyen nagy szívet még nem látott, az egész mellkasában szív volt.”

Tisztelettel a közösség iránt

Koncsag László a család barátjaként, amiután felszentelték papnak 1991-ben, ha máskor nem, az egyházközség nagy búcsújakor, Nagyboldogasszony napján meglátogatta a családot, ha épp nem ért el, akkor a decemberi Szent Miklós búcsúkor.

Úgy véli, a kántortanító azért tartotta fontosnak a zenekar vezetését, hogy tartsa össze a falut, és ne hagyja zülleni, hogy a fiataloknak értelmes szórakozási lehetőséget biztosítson.

Nótás kedvű volt

Sprencz Piroska kiemelte, vidám környezetben nőttek fel, nagyon szép gyermekkoruk volt. Sok gyerekben elültette a zene szeretetét az édesapja, ő maga is szeretett mulatni. „Nem volt iszákos ember, de amikor a baráti társaságban megivott egy-két pohár bort, valósággal szárnyalt. Reggeli előtt mindig egy kupica jó kászoni szilvapálinkát ivott, és ennyi volt. Gazdálkodott, voltak állataink, tyúkok, disznók, libák, volt földünk, pityókát ültettünk, gabonát ültettünk, jött a cséplőgép az udvarra, rengeteg ember megfordult nálunk.” A kántortanító kedvenc nótája a Nótás kedvű volt az apám és a Vén cigány volt, Piroska még gyerekként egy alkalommal látta sírni is az édesapját egyik szilveszterkor, amikor a társaság a Vén cigányt énekelte.

„Mindig nagy baráti társaság volt, zajlott az élet. Gyerekként nem láttam nehézségeket. Leült bárkivel beszélgetni, mindenhez hozzá tudott szólni, nagyon nyitott ember volt. Nem végzett egyetemet, de sok mindenhez értett. Nyugodt, szép élete volt, ha volt is nehézség, igyekezett úgy élni, hogy mi gyerekként nem érzékeltük ezt. Mindenkivel jóban volt, haragosa nem volt. Mindig azt mondta nekem: »a becsületre vigyázz, mert azt egyszer lehet elveszíteni az életben.« És ez végigkísért engem az életben, mint útravaló” – emlékezett a leánya.

Nagy Lajos kántortanító 2008-ban halt meg, karácsony napján. A temetésén Koncsag László mondott gyászbeszédet, a zenekar tagjai muzsikával búcsúztak.

„Mindenképp érdemes rá emlékezni, és az értékeket azért kell becsülni, mert azok bennünk élnek. Belénk ivódtak, és visszük magunkkal tovább. Hiába estek ki az idő szitáján ezek az emberek, mégis az életünkbe írták a tevékenységükkel és a szeretetükkel a nevüket, úgyhogy tovább élnek velünk, mert rájuk emlékezni öröm” – zárta gondolatait Koncsag László.