Amikor a pestis pusztított: korábbi járványok tartós nyomai

Csíkszentkirályon a lakosság 35 százaléka esett áldozatául a járványnak. A kozmási Domus Historia szerint 228 személy meghalt, és 418 maradt életben. Nemrégiben a falu helytörténet iránt rajongó szülötte, Russu-Bors Tibor – a község honlapján is olvasható – megemlékezésében közzétette a pestisben elhunytak névsorát: a szentkirályi egyházi anyakönyvbe név szerint is beírták a pestisben elhunytakat. „Település- és családtörténeti szempontból értékes ez a névsor, de nemcsak emiatt adjuk közre ezt a listát, hanem elsősorban azért, hogy kegyelettel emlékezzünk őseinkre, akik számos csapás után megfogyva mégis talpra álltak, hogy mi, távoli unokáik 300 évvel később, most, a 21. században is itt, Csíkszentkirályon élhessünk. Őseinkre, akik példát mutattak nekünk, annak reményében, hogy majdan a mi unokáink is itt élhessenek szülőföldjükön, Csíkszentkirályon” – fogalmaz a szerző.

Mint kifejti, az anyakönyvbe latinul írták be a neveket és a családi kapcsolatot. Gyermekek esetén minden esetben megadták az apa nevét, feleség esetében pedig a férj nevét is. Családonként nem adták meg a halottak számát, de a csíkszentkirályi férfi kiegészítette a listát a személyek számával, azért is, hogy látható legyen, mekkora csapás volt ez a ragály a családok számára. „Családonként esetenként »csak« egy-két halott van, de akár öt, hat, hét személy is elhunyt egy családban, mint például a névsorban szereplő Léstyán Mihály családja, aki ugyan nem halt meg, de felesége, három fia és három leánya igen, összesen heten. A vagyon és a társadalmi állás alapján se válogatott a halál, az említett Léstyán Mihály nemesember volt, a többi más Léstyán családbeliekkel együtt, de az volt Bors István és családja is, vagy Bors Mihályné Henter Katalin is, aki nemcsak a fiával és lányával együtt halt meg, hanem velük együtt a dajka és egy szolga is. De meghalt a szentkirályi tanító, Lakatos Ferenc is, vele együtt két fia és két leánya. A halottak korát nem tudjuk, de úgy tűnik, hogy az életkor sem számított, gyermekek, családapák, családanyák, özvegyek. A férfiak és nők aránya is majdnem azonos: 115 férfi és 110 nő.”

Russ-Bors Tibor arra is kitér, hogy a vész elmúltával Csíkszentkirályon György Balázs állított fakeresztet hálából. A kereszt néhány éve újrafaragott másolata most is ott van az új Olt-híd mellett. Szövege a következő: „Anno 1719-ben Midön az UrIsten Erdély OrSZÁGot Kivált CSIK s Három széket döghalállal éséggel és Hadakkal ostoroz-tta: csinálta örök emlékezetre S. György Balás”. A keresztet 1793-ban, 1863-ban és 1898-ban javították. Vámszer Géza 1932-ben írta és rajzolta le, ezen rajz alapján volt újrafaragva 2014-ben – magyarázza.

„Ezen kereszten túlmenően még egy tárgyi emlékünk van, amely a háromszáz évvel ezelőtti pestishez kapcsolható. A templomkerítés keleti falában található egy síremlék két sírköve 1719-ből” – mutatott rá Russu-Bors Tibor. A nagyobbik sírkő latin felirata így fordítható magyarra: „Itt fekszik a sírban tekintetes nemzetes Henter Katalin úrnő, tekintetes nemzetes Bors Mihály úr felesége, aki április 25-én hunyt el 34 éves korában, az ő kisdedével Bors Jánossal, aki születése után fél órával halt meg”. A felirat felett a Henter és Bors családok címere, valamint az 1719-es évszám. A másik sírkövön a Bors család címere alatti felirat fordítása: „Itt nyugszik nemzetes csíkszentkirályi Bors Ágnes kisded, elhunyt július 25-én 18 hónapos korában a kegyetlen pestisben. Anno 1719.”

Papi szolgálat

A feljegyzésekben Andrási Mihály tusnádi plébános nevével is találkozhatunk, aki Alcsíkon túlélte a pestisjárványt, faluról falura járt, hogy a tömegsíroknál elvégezze a szertartást, és a betegek fáradhatatlan támogatója volt.

„Andrási Mihály Kászonfelsőfaluban született, a nagy pestisjárvány alatt egyedüli gyóntatópapja maradt az egész Alcsíknak. A járvány olyan nagy szárazsággal is társult, hogy szinte semmi nem termett. A feljegyzések szerint az ínség is majdnem annyi áldozatot követelt, mint a pestis. A Kászoni-medence lakossága a járvány ideje alatt 2249-ről 1227-re apadt, azaz 54,56 százalékra” – írja András Ignác néprajzi író, helytörténész, a kászonaltízi iskola igazgatója tavaly megjelent Hittel és reménnyel című könyvében. 

Egy másik kászoni születésű egyházi személy nevével is gyakran találkozhatunk, ha az 1717–1719-es pestisjárvány csíki vonatkozásait kutatjuk. „A kászoni plébánián fellelhető adatok szerint dr. Lukács Mihály Kászonfelsőfaluban született 1678-ban. 1683-ban kezdte tanulmányait szülőfalujában, majd Kászonújfaluban folytatta. Erre a magyarázat az lehet, hogy az 1702. évi lustra tanúsága szerint Kászonújfalu papja ebben az időszakban Lukács András volt. 1691-ben iratkozott be a ferencesek iskolájába Csíksomlyóra. 1700–1702 között Szombathelyen a Pazmeneumban filozófiát tanult, 1701-ben a filozófia magistere lett. Teológiai tanulmányait a Szent Adalbert Szemináriumban végezte. Bécsben doktorált. 1703-ban szentelték pappá, kinevezését a Csíksomlyói Gimnáziumban kapta. 1705–1709 között Csíkszentmártonban káplán, 1709–1716 között plébános. 1717-ben áthelyezték Csíkkozmásra, Csík-, Gyergyó és Kászonszék főesperese lett. 1726-ban nyugdíjba vonult. 1730. január 17-én halt meg a szülői háznál” – írja róla András Ignác a könyvében. Lukács Mihály végrendeletében a szegény sorsú fiatalokra is gondolt: csíksomlyói nevelőintézetet, alapítványt hozott létre számukra.

Mint kozmási pap a pestisjárványt követően, 1720-ban emléktáblát helyeztetett el a templom kerítésében, az alcsíki áldozatok adataival: 1719-ben 11 234-en haltak meg pestisben, 14 562-en maradtak életben. Kozmáson 826 embert ragadott el a járvány, életben maradt 1124.