
Vakációs matiné az Etnospotban 7-14 évesek számára
Fotó: Borbély Fanni
Játékokon keresztül utazhatják be az öt világrészt a gyerekek a csíkszeredai Etnospot minitáboraiban, amelyek kézműveskedések, társasjátékok, elfeledett hagyományok és sokszínű kultúrák köré szőtt foglalkozásokkal várják a 7–14 éveseket.
2025. június 30., 12:442025. június 30., 12:44
A csíkszeredai Etnospot izgalmas nyári élményt kínál a 7–14 éves gyermekeknek: vakációs matiné keretében szervezik meg az Öt világrész játékai című minitáborokat. A résztvevők térben és időben kalandozhatnak a világ különböző tájaira, miközben játékosan ismerkedhetnek meg a Néprajzi Múzeum különleges tárgyaival és különféle kultúrák hagyományaival.
A gyerekek egyszerű kézműves technikákkal maguk is elkészíthetik a felfedezett tárgyak saját változatait, kipróbálhatnak több ezer éves stratégiai játékokat távoli földrészekről, valamint kortárs társasjátékokat is.
A tábor hat turnusban indult, egy-egy hét időtartamban, hétfőtől péntekig 9 és 13 óra között. A még hátralévő turnusok időpontjai és a jelentkezési határidők:
A foglalkozások helyszíne a csíkszeredai Etnospot (Petőfi Sándor utca 8. szám), ahol legfeljebb 10 fős csoportokban zajlik a munka Albert Homonnai Emőke vezetésével. További információk itt találhatóak.
Fa, fém, filozofikus gondolkodás és karakteres tárgyak: Vass Krisztina számára a dizájn nem trendkövetés, hanem kapcsolatkeresés. Erdélyből indulva épít nemzetközi jelenlétet, tudatosan, mégis nyitottan.
A kicsi, aranyló golyócskák kívül ropogósak, belül pedig izgalmas tölteléket rejtenek. Az arancini a szicíliai konyha remek előétele, utcai fogása, melynek nagy előnye, hogy hamar elkészíthető.
Négyes Járat címmel jelenik meg március 5-én a 4S Street negyedik nagylemeze. Az albumon már közönségkedvenccé vált dalok is szerepelnek – például az Ilyen ez az élet, a Köszi, hogy eljöttél vagy az Erdőben nem jártál.
Az ételábrázolások klasszikus műfaja a csendélet, amelyre szép példákat találunk Fülöp Antal Andor (1908 – 1979) kolozsvári festő művészetében. Üde, világos kompozícióin gyümölcsök, virágok, személyes tárgyak, munkaeszközök láthatók.
A hó olvadásával lehetőségünk adódik, hogy vadon termő korai fűszernövényeket gyűjtsünk. Megismerkedünk az érdes vadhagymával, valamint az erdei gyömbérgyökérrel, melynek különleges aromáival sokféle ételt és italt fűszerezhetünk.
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
szóljon hozzá!