
Folyton globalizálódó világ, megrendült nevelési elvek: csak néhány a kihívások közül
Fotó: Pixabay.com
Derűs anya, bátor, de ugyanakkor engedékeny apa – Szebeni Viola szakpszichológus szerint ilyennek kell lennie a szülőnek ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a globalizálódó világ kihívásaival, ugyanakkor ellenőrzés alatt tarthassa a nevelési stratégiát.
2017. július 10., 14:502017. július 10., 14:50
A követendő mintát kolozsvári előadásán vázolta fel nemrég az erdélyi származású, Magyarországon élő tanácsadó szakpszichológus, amelyet az Életfa Családsegítő Egyesület szervezett meg nemrég.
A szakember a posztmodern kor sajátosságaira utalva kifejtette, a generációk közötti különbségek hatalmas távolságokat képesek létrehozni a szűk és tágabb családi körökben, ugyanakkor nevelési elveink melletti kitartásunk megrendülhet egy elágazó életutakkal teleszőtt, folyton globalizálódó világban.
„A posztmodern kor eszményébe általában nem fér bele az önfeláldozás és önfeladás, holott a szülőnek fokozottan jelen kell lennie, aktívan részt kell vennie a gyermek szocializációs folyamatában. A kisgyerekes szülők egyik legnagyobb feladata a szocializáció megteremtése, melyet leginkább derűs anyákkal és bátor, merész apákkal lehet elérni a 21. században, ugyanis az anya derűs hozzáállása beivódik gyermekébe, aki ennek köszönhetően a nehézségek idején ebből merít erőt, könnyebben rágja át magát a problémákon” – hívta fel a figyelmet a szakember.
Mint mondta, az apának a bátor, ugyanakkor engedékeny „hős” mintáját kell továbbadnia, ugyanis ha engedi és bevezeti veszélyesebb terepre, a gyermek megtapasztalja a szabadságot, de korlátait is, így kiforrottabb, magabiztosabb jellemmé válik.
A kiskorban megtapasztalt bátorság és magabiztosság segítségével ugyanakkor megelőzhető az agresszió és viselkedészavar kialakulása. Ha egy óvó anya és gyakran bátorságot mutató apa mellett nő fel, a gyermek tudni fogja, hogy mi a jó számára és mit tarthat veszélyesnek, valamint azt is képes lesz megkülönböztetni, hogy mit kaphat az anyjától és mi az, amit csak az apja adhat meg neki” – fejtette ki a pszichológus.
Szárnyaló magabiztosság. Javára válik a gyereknek, ha édesapja következetesen bátorságra neveli
Fotó: Pixabay.com
Egy sokak által jól ismert pszichológiai kísérlettel példázta mondandóját: az az egér, amely csak bizonyos helyeken kap áramütést a labirintusban, képes megtalálni a helyes kiutat; az viszont, amely rendszertelenül, meglepetésszerűen jut fájdalmas ingerhez, belevész a labirintusba a kiút megtalálása helyett. Ezért kell mindig szabályokat állítani fel a gyermek számára, és azokhoz hűen igazodva nevelni őket.
A szakember szerint a mai társadalom egyik hibája az, hogy összemossa a nemi szerepeket a nevelésben, így pedig összezavarja a gyereket. Szebeni Viola ugyanakkor rávilágított: a gyermeknek joga van ordítani, ugyanis elsődlegesen csak ezzel a kifejezési formával rendelkezik; joga van a személyközi kapcsolatok kialakítására, megtapasztalására.
Ha a szülő engedi, hogy megnyilvánuljanak a saját kifejezési eszközeikkel, megelőzhetőek lehetnek a részképesség zavarok (iskolai teljesítményzavarok: olvasás-, írás-, számolászavarok, nyelvi és emlékezeti zavarok: megkésett beszédfejlődés, a pöszeség és dadogás egyes formái, szociális viselkedési zavarok: hiperaktivitás, figyelemzavar, stb.).
A nem megfelelő személyközi kapcsolatok eredményeként önmagukba zárkózott, úgynevezett „hikikomori” fiatalok nőhetnek fel. A japán kifejezés jelentése, hogy „elzárva lenni” és egy alapvetően Japánban megfigyelhető, több évtizedes társadalmi jelenségre vonatkozik, amikor a fiatalok elbújnak a világ elől, és hónapokig, esetleg évekig szó szerint alig mozdulnak ki a lakásból. Ezt alapvetően az emberektől, emberi kontaktustól, az esetleges negatív reakcióktól való félelmük okozza, ezért a biztonságérzetet, a külvilág kizárását választják. A szakember hangsúlyozta azt is, hogy fontos lépést tartani a digitális világgal, ha nem akarjuk, hogy gyermekeink a közösségeikben „elmaradottabbak” legyenek társaiknál, azonban
A gyakori büntetés és jutalmazás kiirthatja a gyermek belső motivációját, ennek következtében elhalványulhat a tenni akarása. Szebeni Viola rámutatott, hasznos lehet az „önmagából fakadó”, nem a külső hatásokra összpontosító büntetés.
Megfelelő minták esetén a gyerek képes lesz megkülönböztetni, mit kaphat az anyától és mit az apától
Fotó: Pixabay.com
Például ha egy eltervezett családi program előtt a gyerek nem rak rendet a szobájában, holott ezt meg kell tennie, akkor tudja, hogy a késlekedés miatt lemaradhat a kellemes időtöltésről, ez pedig önmagában véve büntetés számára. A gyermeki zsarnokságról elhangzott, a szülők csupán zsigerből jövő szeretettel megakadályozhatják ennek kialakulását.
Bár nem hivatalos ünnep, a könyvszeretők nemzetközi napjának célja, hogy az olvasás és az írott kultúra fontosságára emlékeztessen egy egyre inkább technológia uralta világban.
A székelyföldi képzőművészet egy meghatározó alakja, Gaál András előtt tiszteleg a Csíki Székely Múzeum új kiállítása. A tárlat a festő, pedagógus és közösségszervező sokrétű örökségét mutatja be születésének 90., halálának ötödik évfordulóján.
Harmincadik alkalommal rendezik meg a Szent Király Szövetségi Találkozót, amelyre a Kárpát-medence több mint húsz, Szent István nevéhez kötődő településéről érkeznek vendégek. Az esemény hagyományőrző, kulturális és ünnepi programokat kínál.
A zöldséges tavaszi tekercs a távol-keleti konyhák egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. Az idők során a különböző országokban saját változatok alakultak ki, így ma már egy igazi nemzetközi street food klasszikusnak számít.
A költségvetési nehézségek ellenére idén is megrendezik a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivált. A fesztivál világszínvonalú fellépőkkel, sokszínű programmal és a közösség összefogásával bizonyítja: a jazznek Csíkszeredában is otthona van.
Újra az operáé lesz a főszerep Szeptember 30. és október 4-e között Csíkszeredában. A Kolozsvári Magyar Opera olyan klasszikusokkal érkezik Székelyföldre, mint a Nabucco, a Mária főhadnagy, valamint a Valahol Európában.
Ez a hűsítő kovászosuborka-leves a nyári napok legfrissítőbb meglepetése, amit mindössze pár perc alatt, főzés nélkül dobhatsz össze.
Miközben egyes országok tiltani próbálják a közösségi médiát a fiataloknak, máshol már választásokat nyernek a platformokon. A Tusványos egyik múlt heti médiapanelje a jövő nyilvánosságáról és a figyelem új gazdaságáról szólt.
Hunyadi János nagy győzelmének 570. évfordulóján megemlékezést szervezett az Erdélyi Magyar Szövetség sepsiszentgyörgyi szervezete.
Negyedóra alatt elkészül, és alig néhány hozzávaló kell hozzá: ez a ropogós, krémes, édes finomság, a nutellás-pisztáciás rudacska.
szóljon hozzá!