Hirdetés
Hirdetés

Babamasszás: anyának is nyerő

Sokan a görcsös újszülöttjük miatt foglalkoznak a babamasszázzsal •  Fotó: Boda L. Gergely

Sokan a görcsös újszülöttjük miatt foglalkoznak a babamasszázzsal

Fotó: Boda L. Gergely

Sokan azt hiszik, a hasgörcsös újszülöttek számára találták ki a babamasszázst, pedig nem. Illetve nem csak. A babamasszázs amellett, hogy megnyugtatja a babát, elősegíti a mélyebb alvást, segíti a mozgásfejlődését, és az anya és baba közötti kötődést is erősíti. Vagyis jó a babának és az anyának is.

Szász Cs. Emese

2017. április 13., 10:542017. április 13., 10:54

A marosvásárhelyi Caritas Korai nevelő és fejlesztő központjában jól ismerik a babamasszázs áldásos hatásait, többek közt ezért is várják erre a foglalkozásra lassan már tíz éve az anyákat és babáikat. A csoportvezető irányít, az anyukák pedig elsajátítják a babamasszázs alapjait.

Nem csak anyukáknak

A Cseperedő vezetője, Mezei Borbála elmondása szerint évente 5-6 csoportot indítanak, átlagosan tízes létszámmal. „Az a célunk, hogy egy olyan tevékenységen vegyen részt az anyuka, amit otthon is folytathat. Ez azonban nem egy tanfolyam, hanem egy folyamat, amit később átvált mondókás mozgásos tevékenységbe. Mi 6 hetes, 2 hónapos kortól várjuk a babákat és anyukákat, de masszírozni már egészen pici kortól lehet, ahogy hazamennek az újszülöttel el lehet kezdeni. Mi anyukákkal vagyunk kapcsolatban, de meg lehet tanítani apukáknak is. Egy fantasztikus pluszt adhat az apa-gyerek kapcsolatban” – mondja Mezei Borbála.

Hirdetés

Hozzáteszi, nem kimondottan egyik vagy másik masszázstípust használják, a Vimala masszázs alapjait építették be a programjaikba, konzultálva egy gyógytornásszal, hogy mi az, amit még hozzá lehetne tenni. Thai masszázsképzésen is voltak kollégák, az már egy teljesen más irányzat, de abból is építettek be elemeket a programba. A szakember hangsúlyozza, a mostani masszás formája sok év alatt alakult, elindult egy programvázzal és elképzeléssel, de ma már sokkal bővebb.

Fejleszti a testsémát, segíti a mozgásfejlődést

Masszírozni ruha nélkül szoktak, otthoni környezetben például az a legjobb, ha teljesen le van vetkőztetve a gyerek, úgy masszírozzuk végig a testrészeket. A masszázs lényege az is, hogy végigmegyünk a baba testén tetőtől talpig, minden testrészt megmasszírozunk, s azáltal tudatosítjuk, hogy neki van lába, hasa, mellkasa, keze. Ez lenne a testséma fejlesztő része.
Masszírozni ruha nélkül szoktak •  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Masszírozni ruha nélkül szoktak

Fotó: Boda L. Gergely

„Ahhoz, hogy eljussunk az iskoláskori írás-olvasásig, fontos, hogy tudatos legyen a saját testével kapcsolatosan, s ezt ilyen pici korban el lehet kezdeni a masszázs által. Ahogy a lábát, talpát végigmasszírozzuk, tudatosítjuk benne a testrészeit. Ennek később nagy szerepe van a mozgásfejlődésben is, mert a baba így megérezheti, hogy a lábnak van belső, külső, valamint alsó, felső része. Ahhoz, hogy én forogni tudjak, végigperdülök mindegyik részén a lábamnak, mindegyiknek szerepe van benne. Annyi mozgásformán át kell menjen a baba, s a masszázs ebben is segít” – mondja.

A görcsös baba mentőöve lehet

Sokan a görcsös újszülöttjük miatt kezdenek el a babamasszázzsal foglalkozni.

Idézet
A hasi rész masszázsa segíthet a görcsoldásban, de a teljes masszázs segíthet abban, hogy ellazuljon, nyugodtabb legyen a feszült baba, de ha azt látjuk, hogy valamelyik testrésze feszesebb, külön azt a testrészt is masszírozhatjuk fókuszáltan
– mondja a szakember. Nem szabad közvetlenül evés után, valamint betegség esetén masszírozni, mert felfokozhatja az adott állapotot, ilyenkor ronthat a helyzeten, mintsem javítana. Otthoni környezetben jobban megtaláljuk azt az időpontot, amikor nyugodt a baba, nem fáradt, nem aludna, érdemes akkor masszírozni, de kiváló esti program is lehet, fürdés után, elalvás előtt. Ugyanis bár csoportban több ideig eltart, otthon, amikor már jól ismert a módszer, 10-15 perc alatt lejár a teljes masszázs.
Nem szabad közvetlenül evés után, betegség esetén masszírozni •  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Nem szabad közvetlenül evés után, betegség esetén masszírozni

Fotó: Boda L. Gergely

Mezei Borbála felhívta a figyelmet, bár külső szemnek úgy tűnik, játszunk a gyerekekkel – s azt is tesszük persze –, a háttérben mindig ott van a miért, minden mozdulatnak célja van: a láb, a kéz, a has és hátmasszázstól az arc és fenékmasszázsig. Utóbbi kettő azért érdekes, mert

az arcmasszázst kevés baba szereti, de a homlok, szemhéj, orr stb. tudatosítása mellett az arcizom és rágóizom masszírozásának is szerepe lehet a beszédfejlődés segítésében.

Ugyanakkor a fenék az, amire érdemes külön figyelmet fordítani, az az a testrész, amellyel sokat foglalkozunk, mert tisztába tesszük, letöröljük, lemossuk, de azzal annyi. A fenéknek pedig fontos szerepe van a további mozgásfejlődés során, ezért érdemes akár minden tisztába tevésnél körkörös mozdulatokkal átmasszírozni.

Támogató közösség a játék mellett

Mezei Borbála szerint a masszázzsal sokat nyernek a babák, de az anyukák is, a Cseperedő programjainak fontos része, hogy közösségben van a baba és az anya is.

A  teljes masszázs segíthet abban, hogy ellazuljon a feszült baba •  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

A teljes masszázs segíthet abban, hogy ellazuljon a feszült baba

Fotó: Boda L. Gergely

A sokszor elbizonytalanodott szülőnek pedig egy támogató közösség, ahol ugyanolyan élethelyzetben, hasonló problémákkal küszködő más szülőkkel találkozik. A Cseperedőnél a babamasszázs 6 hetes, 2 hónapos babánál kezdődik, amikor az édesanya úgy érzi, már kimozdulna az újszülöttjével, és addig tart, amíg a baba kimászik a kezünkből. A szó szoros értelmében. Ugyanis 5-6 hónapos korban megindul a gyerek mozgásfejlődése, már sokkal jobban érdekli a világ felfedezése, mint a mi masszírozásunk. A Cseperedő vezetője szerint érdemes másfél-két éves korban újrakezdeni, akkor már értik, mit csinálunk, s van gyerek, aki kifejezetten szereti, ha picit megmasszírozzuk itt-ott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 09., vasárnap

Ma van a könyvszeretők nemzetközi napja

Bár nem hivatalos ünnep, a könyvszeretők nemzetközi napjának célja, hogy az olvasás és az írott kultúra fontosságára emlékeztessen egy egyre inkább technológia uralta világban.

Ma van a könyvszeretők nemzetközi napja
Ma van a könyvszeretők nemzetközi napja
2026. augusztus 09., vasárnap

Ma van a könyvszeretők nemzetközi napja

Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

A látás tanítója − Gaál András műveiből nyílt emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

A székelyföldi képzőművészet egy meghatározó alakja, Gaál András előtt tiszteleg a Csíki Székely Múzeum új kiállítása. A tárlat a festő, pedagógus és közösségszervező sokrétű örökségét mutatja be születésének 90., halálának ötödik évfordulóján.

A látás tanítója − Gaál András műveiből nyílt emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
2026. augusztus 06., csütörtök

Jubileumi találkozó: Csíkszentkirály látja vendégül a Szent István nevét viselő településeket

Harmincadik alkalommal rendezik meg a Szent Király Szövetségi Találkozót, amelyre a Kárpát-medence több mint húsz, Szent István nevéhez kötődő településéről érkeznek vendégek. Az esemény hagyományőrző, kulturális és ünnepi programokat kínál.

Jubileumi találkozó: Csíkszentkirály látja vendégül a Szent István nevét viselő településeket
2026. augusztus 05., szerda

Zöldséges tekercs – videó

A zöldséges tavaszi tekercs a távol-keleti konyhák egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. Az idők során a különböző országokban saját változatok alakultak ki, így ma már egy igazi nemzetközi street food klasszikusnak számít.

Zöldséges tekercs – videó
Zöldséges tekercs – videó
2026. augusztus 05., szerda

Zöldséges tekercs – videó

Hirdetés
2026. augusztus 04., kedd

Jazzre hangolódik Csíkszereda: világsztárokkal, helyi tehetségekkel és új reményekkel érkezik a 16. Csíki Jazz

A költségvetési nehézségek ellenére idén is megrendezik a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivált. A fesztivál világszínvonalú fellépőkkel, sokszínű programmal és a közösség összefogásával bizonyítja: a jazznek Csíkszeredában is otthona van.

Jazzre hangolódik Csíkszereda: világsztárokkal, helyi tehetségekkel és új reményekkel érkezik a 16. Csíki Jazz
2026. augusztus 03., hétfő

Újabb miniévaddal érkezik a Kolozsvári Magyar Opera Csíkszeredába

Újra az operáé lesz a főszerep Szeptember 30. és október 4-e között Csíkszeredában. A Kolozsvári Magyar Opera olyan klasszikusokkal érkezik Székelyföldre, mint a Nabucco, a Mária főhadnagy, valamint a Valahol Európában.

Újabb miniévaddal érkezik a Kolozsvári Magyar Opera Csíkszeredába
2026. július 29., szerda

Kovászosuborka-leves – videó

Ez a hűsítő kovászosuborka-leves a nyári napok legfrissítőbb meglepetése, amit mindössze pár perc alatt, főzés nélkül dobhatsz össze.

Kovászosuborka-leves – videó
Kovászosuborka-leves – videó
2026. július 29., szerda

Kovászosuborka-leves – videó

Hirdetés
2026. július 27., hétfő

Facebook-köztársaság, TikTok-nemzedék és a figyelemért vívott háború

Miközben egyes országok tiltani próbálják a közösségi médiát a fiataloknak, máshol már választásokat nyernek a platformokon. A Tusványos egyik múlt heti médiapanelje a jövő nyilvánosságáról és a figyelem új gazdaságáról szólt.

Facebook-köztársaság, TikTok-nemzedék és a figyelemért vívott háború
2026. július 23., csütörtök

A nándorfehérvári csatára emlékeztek a sepsiszentgyörgyi vártemplomban

Hunyadi János nagy győzelmének 570. évfordulóján megemlékezést szervezett az Erdélyi Magyar Szövetség sepsiszentgyörgyi szervezete.

A nándorfehérvári csatára emlékeztek a sepsiszentgyörgyi vártemplomban
2026. július 22., szerda

Nutellás-pisztáciás rudacska – videó

Negyedóra alatt elkészül, és alig néhány hozzávaló kell hozzá: ez a ropogós, krémes, édes finomság, a nutellás-pisztáciás rudacska.

Nutellás-pisztáciás rudacska – videó
Nutellás-pisztáciás rudacska – videó
2026. július 22., szerda

Nutellás-pisztáciás rudacska – videó

Hirdetés