
Ki kell lépni a karácsonyi futószalagból
Fotó: Pixabay.com
Az adventnek a közös várakozásról kellene szólnia, és arról, hogy külsőleg és belsőleg felkészülünk a karácsonyra, sok esetben azonban egy végeláthatatlan stresszel járó rohanás, amelynek a vége, hogy beesünk a karácsonyfa alá. De mit tehetünk, hogy elkerüljük mindezt? Pszichológussal jártuk körbe a témát.
2017. november 28., 14:252017. november 28., 14:25
Bár a gyerekeknek túl hosszú időnek tűnhet a karácsony előtti négy hét, mi, felnőttek sokszor alig érjük utol magukat, annyi mindent akarunk megvalósítani az adventi időszakban.
A karácsonyi nagytakarítás mellett – amikor egyfajta külső-belső elvárás, hogy a lakás legutolsó zugát is fényesre suvickoljuk –, igyekszünk ajándékokat beszerezni, ünnepi hangulatot teremteni a lakásban, a kötelező ovis és iskolai ünnepélyek mellett pedig már tervezzük a karácsonyi menüt is. Szeretnénk, ha idén is új receptekkel, ötféle sütivel tömnénk meg az asztalt, ezért újra meg újra hatalmas bevásárlóközpontokon rohanunk át, mert ez sincs meg még, és annak az ajándékáról is megfeledkeztünk. Ez a stressz átragad a gyerekekre is: a kisebbek össze vannak zavarodva, nem értik, mi ez a nyüzsgés, miért ilyen ingerült mindenki, miért kell annyi helyre elmenni építőkockázás helyett, a nagyobbacskák csüggedtek és sértődöttek, rosszabb esetben beletörődtek már, hogy a velük való foglalkozás helyett zuhanyfülkét sikálnak, kamrát takarítanak, vásárolnak a felnőttek.
Az ötödik bejgli helyett inkább szánkózni vigyük a gyereket
Fotó: Pixabay.com
Farkas Kinga pszichológus szerint érdemes megálljt mondani magunknak, s a rutinszerű adventi készülődést, karácsonyi hajszát kicsit átgondolni, és nagyon tudatosan elkezdhetünk másképpen várakozni. Legalább a gyerekeink kedvéért.
– magyarázza a pszichológus, aki saját hét éves lányával is eszerint tervezi az adventet.
A szakember szerint az adventi naptár például igen hasznos a gyerekes házakban, és nem csak azért, mert könnyebbé teszi a várakozást számukra. Iskoláskor előtt az idő fogalma homályos a gyerekeknek, és ezzel az egyszerű trükkel segíthetünk megértetni velük, hogy még mennyi idő van karácsonyig. Nekik pedig jólesik a mindennapi apróság. Ugyanakkor a csokis adventi naptár mellett náluk egy élményeket nyújtó cetlis naptár is működik.
Csoki mellé különleges cetlik is kerülhetnek az adventi naptárba
„Minden reggel az adventi csoki mellé egy cetli is kerül, amelyre rá van írva, hogy milyen különleges dolgot csinálunk aznap együtt, közösen. Az adventi cetli ötletét évekkel ezelőtt olvastam, és megtetszett. Úgy éreztem, ezt nekünk találták ki, szebbé, nyugodtabbá, meghittebbé tudja varázsolni a várakozás idejét, legfőképpen pedig engem, szülőt, emlékeztet, hogy a legeslegfontosabb mégis a gyerek, nem a takarítás. Ha a cetlin az áll, hogy ma karácsonyi díszeket fabrikálunk, akkor az ablakoknak várniuk kell a pucolásra. Akár karácsony utánig is” – magyarázza a szakember.
Hozzáteszi: az interneten, különböző barkácsolós, karácsonyi témás oldalakon számos ötletet lehet találni arra vonatkozóan, hogy milyen játék, feladat, élmény kerüljön az adventi naptárba, ezekből is lehet szemezgetni, de saját magunk is találhatunk ki újakat. A lényeg, hogy csak olyanokat válasszunk ki, amelyeket valóban meg tudunk valósítani: ha nem szeretünk barkácsolni, ne válasszunk olyan tevékenységet, ha nincs hó, ne legyen szánkózós délután. „Első évben még furának érezhetjük, hogy nagytakarítás, ötödik sütemény sütése helyett diafilmdélutánt tartunk, vagy szegfűszeggel tűzdeljük tele a klementineket, miközben a karácsonyról beszélgetünk, de aztán belejövünk” – mutat rá a szakember, akinek az a tapasztalata, hogy a gyerekek jobban várják a cetlin feltüntetett tevékenységet, mint magát a kis csokit. Az ő hét éves lánya például mai napig emlegeti, hogy milyen volt, amikor sátorban vacsoráztak tavaly adventkor. Ráadásul ezekkel az adventi élményekkel
Az egyik legfontosabbat adjuk egymásnak, azt, amiből egész évben kevés jut: az időnket
Fotó: Freeimages.com/Agastecheg
Hogy a várakozás meghittebb legyen, az esti összebújásoknál választhatunk karácsonyi meséket. Széles paletta vár: téli, karácsonyi, adventi mesék. Mert ilyen is van. Farkas Kinga és lánya egyik kedvenc karácsonyi könyvében például pont 24 mese van, abból adventkor minden este olvasnak egyet pluszba az esti mese mellé.
Mennyivel jobb arra gondolni, hogyan mosolygott gyerekünk a paplan alatt, miközben zseblámpával olvastuk a karácsonyi mesét, mint a harmadik adag bejgli fölött görnyedezni. Mennyivel jobb arra ráeszmélni, hogy ezeket a családi mókázásokat fogja ő is tovább vinni a bevásárlási láz, a nagytakarítás, a sütési-főzési kényszer helyett” – magyarázza a pszichológus. Hozzáteszi: természetesen nem kell megfeledkeznünk közben sem a takarításról, sem egyébről, csak épp érdemes tudatosan tervezni, és alaposan megválogatni, hogy mi a prioritás: lemondani a nem kívánatos kötelező programokat, elkerülni a nagy boltokat, a rohanást, takarítani pedig ha minden nap takarítunk egy picit, nem kell majd napokig csak azzal foglalkozni.
Az együtt töltött időre, az élményekre emlékeznek a gyerekek leginkább
Fotó: Pixabay.com
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Megjelent Vajda Attila első szerzői albuma, a The First Step, amely hat saját kompozíción keresztül mutatja meg, hogyan gondolkodik a székelyudvarhelyi jazzmuzsikus a kompozíció és az improvizáció kapcsolatáról. A lemezbemutató koncert Budapesten lesz.
Minden előzetes promózás nélkül, szeptember 14-én elérhetővé vált Romániában is az Apple streamingplatformja, a 2019-ben indult Apple TV. Kipróbáltuk.
Elnyerte az idei Kaszás Attila-díjat Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színművésze. A közönség szavazatai alapján odaítélt elismerést csütörtökön adták át a budapesti Vígszínházban.
Sokunk kedvence a Witcher 3 ismét aktuális lett, ennek apropóján válogattunk össze hasonló játékokat az elmúlt időszakból. Ajánló.
Dél-koreai idegeninváziós sci-fi, parasztlázadást feldolgozó kosztümös dráma, Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert filmje, Tom Cruise visszatérése és Anne Hathaway idei ötödik filmje is megtalálható az ősz első felét felölelő moziajánlónkban.
A nassolásról sokáig úgy gondoltuk, hogy az egészséges életmód egyik legnagyobb ellensége. Már azonban tudjuk, hogy a megfelelően megválasztott falatok nemcsak finomak, hanem támogatják a szervezet működését, az energiaszintet és akár a fejlődést is.
Tíz év alatt a Tumblr helyét átvette a TikTok, de a tinédzserek célja nem változott: ruháikkal szeretnék megmutatni, kik is valójában. Szülőket, kamaszokat és turkálós eladókat kérdeztünk a mai iskolai divatról.
Épségben és sok tapasztalattal gazdagabban érkeztek haza nemrégiben a Székelyek a magasban expedíció tagjai az Alpokból, ahol hat négyezer fölötti csúcsot gyűrtek maguk alá: negyvenes éveikben járó, kezdő magashegyi mászókként.
Charles Dickens és John Steinbeck klasszikusai is sorozatfeldolgozást kapnak, folyatódik a hírhedt sorozatgyilkosokat bemutató Monster-antológia, de felnőtt-animáció és újabb presztízssorozatok is érkeznek a képernyőre. Ajánló.
szóljon hozzá!