Pszichés beteg a családban. Mit tegyünk?

Ha egy férfinak történetesen pánikrohamai vannak, akkor ez már kényeskedésszámba megy, gyengeséget jelent.

„Nem értik, hogy lehet szorongani nem létező dolgoktól. Ezt nehéz elmondani a párjának, viszont a társ is meg kell értse. Mi a teendő, mikor ki akarja vonni magát bizonyos társadalmi események alól? Ha nyomást gyakorlok rá, családi viszály alakul ki. A család süllyed a betegségében, a családtag úgy érzi, ő mellőzve, hanyagolva van, és egy teljesen rossz viszony alakul ki. Ha nagyon idejében felismerjük a hangulatingadozásokat, közösen, beszélgetésekkel simán meg lehet oldani a helyzetet” – mondja.

Depresszió, pánikroham, stressz, szorongás

Napjainkban – hívja fel a figyelmet a pszichológus – a harminc, negyven és ötven éves korosztályban fordul elő nagyon gyakran depresszió, pánikroham.

Fontos tisztázni, hogy a depresszió és a pánikroham nem ugyanaz. A depressziós eljut oda, hogy meg akar halni, nem akar létezni, eljut az élet értelmetlenségéhez. Nehezen ismeri fel a beteg, hogy belecsúszott ebbe a betegségbe. Súlyos esetekben megjelenik a súlyingadozás, az olyan szintű életkedvtelenség, amikor már nem megy dolgozni, nem törődik a családjával, vagy már nem is akar tisztálkodni. A pánikrohamos a sürgősségin kezdi: rosszul van, fullad meg, halálfélelme van. Nehéz szembesülni azzal, hogy nincs szervi baja, de produkálja a tüneteket. Az összes pánikbeteg elmondja, hogy halálféleleme van és nem akar meghalni, emiatt elismeri, hogy beteg, és akar tenni ellene. A szorongás és a stressz pedig két külön dolog – szögezi le a szakember.

tulajdonképpen a pihenési idő alatt terheljük az agyunkat, és minderre még ránehezednek a mindennapok nehézségei. A stresszmentesség valójában képi információmentesség és hangmentesség kell legyen. A szorongás tünetei a gyomorideg, nehéz légzés, erős szívdobogás, megemelkedett pulzus. Az a jobbik eset, amikor felismerem, hogy szorongok olyan helyzetekben, amikor nem kellene, és elmegyek, hogy oldjuk meg a problémát. Ilyenkor az önértékelésen, az énképen kell dolgozni. Napjainkban ez már a tizenéves generációnál is megjelenik. Sokan vannak, akik felismerik és tenni akarnak, de sokan a szorongást átviszik depresszióba. Addig szorongunk, amíg beleszomorodunk, és nem tudjuk, miért” – magyarázza Zöldi Emese.

Türelem, türelem, türelem

Úgyszintén nehéz szembenézi azzal a helyzettel, amikor egy hozzátartozó esetében megjelenik a demencia, a szellemi leépülés, ami a szakember szerint ma már az ötven-hatvanéves korosztályt is egyre gyakrabban érinti. Mit tesz a beteg? Titkolja az állapotát, szorong, és kerül bizonyos feladatokat, mert nem tud megjegyezni több dolgot is egyszerre. A pszichológus szerint ha a környezet nem veszi észre elég hamar ezeket a tüneteket, nem beszéli át és nem fordul szakemberhez minél hamarabb, a beteg süllyedni kezd a szorongásában, az ingerlékenységében, depresszív jellegeket kezd mutatni, miközben ő felejt.

Itt jön be nálunk a társadalmi előítélet azokkal szemben, akik úgymond nem képesek ellátni a beteg hozzátartozót. Sokak számára nehéz felvállalni az előítéletek miatt” – fűzi hozzá Zöldi Emese.

Függőség alkoholtól, játéktól, drogtól

A pszichiátriai betegség sorába tartoznak a függőségek is. A pszichológus szavaiból kiderül, gyermekeknél, fiataloknál elsősorban a játékfüggőség kialakulása állhat fenn, ami részben pártolt. A szülők azzal nyugtatják magukat, nem kerül plusz pénzbe, mert ki sem megy a házból, nem csinál semmi rosszat, szem előtt van. Amikor valaki több mint négy órát ül a számítógép előtt és játszik, az már függőség – hangsúlyozza ki a szakember. Az ilyen fiatalok – teszi hozzá – később nem tudnak elhelyezkedni a társadalomban, kicsúsznak a szülői kezek közül.

„Hiába jön az anyai, apai szigor, amikor már valahol elcsúszott, nem tudjuk aktivá tenni őket. Ez olyan, mint a drog, az alkohol vagy netalán az ételfüggőség. Mi a teendő? Egy kétéves gyermek ne a telefont kezelje, hanem tudjon kockából tornyot rakni. Már gyerekkorban kellenek a határok, korlátok. Ott vannak a csoportos játékok, rendben, hagyjuk, hogy megmaradjanak a virtuális barátai, de nem ismételünk, egy játszma egy játszma marad” – fogalmaz a pszichológus.

Itt szenvednek a gyermekek, akik igazából nem tudnak tenni semmit. Hozzátartozónak, családtagnak lenni nem a megmentő szerepét jelenti, mert nem vagyunk megmentők. Legtöbb pszichés és pszichiátriai betegségnél, a betegnek akarnia kell, hogy kijöjjön az adott állapotból, ellenkező esetben nem tudjuk megmenteni” – mutat rá a szakember.

„Nálunk inkább tagadás van. Az, hogy hozzátartozó jöjjön terápiára, mert ő felvállalta a helyzetet, talán egyszer, kétszer megtörténik, de harmadjára nem jön vissza, mert szembesül az ő negatívumaival, képtelenségeivel, hogy miken nem lépett át, és ilyenkor jön a tagadás. Nincs varázspálcánk, vannak kudarcok is, ezt is el kell fogadni. Manapság sajnos boldogsághajszolás van, a boldogságot pedig nem tudjuk receptre adni.”