Hirdetés
Hirdetés

Hogy a lélek is gyógyuljon: telefonszolgálat koronavírusos betegeknek

Öt pszichológus vállalta fel önkéntesen, hogy a vírusfertőzésen átesettek lelkét istápolja telefonon keresztül •  Fotó: Pixabay

Öt pszichológus vállalta fel önkéntesen, hogy a vírusfertőzésen átesettek lelkét istápolja telefonon keresztül

Fotó: Pixabay

Koronavírussal fertőzött betegeknek kínál ingyenesen pszichológusi szaksegítséget a Lélek-Műhely Egyesület. A telefonos segélyszolgálat keretében, amely hétköznapokon napi három órán át elérhető, pszichológusok segítenek abban, hogy a betegség lefolyása során átélt lelki megpróbáltatásokon könnyebben lépjenek át az érintettek.

Péter Beáta

2020. december 23., 18:402020. december 23., 18:40

A Lélek-Műhely Egyesület égisze alatt pszichológusok vállalták önkéntesen, hogy hétköznapokon, napi három órán át elérhetőek telefonon, hogy azoknak, akik a koronavírus-fertőzés miatt segítségre szorulnak, támaszt tudjanak nyújtani. Azt tapasztalták ugyanis, hogy az újfajta koronavírus okozta fertőzés nem csak a beteg testét, de sok esetben a lelkét is megviseli.

Hirdetés

„Ilyen telefonos szolgálat több is van az országban, például már a járvány kezdetén az országos pszichológuskollégium is felajánlott egy ilyen lehetőséget. Én egyik számot sem próbáltam hívni, viszont miután már én is átestem a betegségen, és tagja lettem a Facebookon egy, a COVID-ból gyógyultak csoportjának, amelynek az egész országból vannak tagjai, arra lettem figyelmes, hogy a testi tünetekkel megfelelő arányban jönnek a panaszok a különböző pszichés tünetek kapcsán is. A csoportban egymástól kértek segítséget, és rá is kérdeztem, hogy miért nem élnek a segítséget nyújtó telefonszolgáltatásokkal, és kiderült, hogy nem tudják, hogy van ilyen. Ugyanakkor nálunk Székelyföldön komoly nyelvi akadályok is fellépnek, tehát hiába hív fel valaki egy román szolgáltatást, nem biztos, hogy román nyelven el tudja mondani a problémáit” – magyarázta Forró-Erős Gyöngyi pszichológus, mentálhigiénés szakember, hogy miért tartották fontosnak felkínálni ezt a lehetőséget.

Sok páciensnek az egyedüllét volt a legfőbb problémája a betegség alatt •  Fotó: Barabás Árpád Galéria

Sok páciensnek az egyedüllét volt a legfőbb problémája a betegség alatt

Fotó: Barabás Árpád

Mint mondta, öt pszichológus vállalta fel ezt az önkéntes munkát, köztük van olyan is, aki átesett már a betegségen, és olyan, aki közeli hozzátartozóját veszítette el a vírusfertőzés következtében, így nem csak szakmai szemmel látják ezeket a pszichés folyamatokat, amelyek lezajlanak a betegség nyomán, hanem saját bőrükön is tapasztalták ezeknek a lelki vetületét.

„Az orvosok fantasztikus tudással és odaadással vigyáznak a testi egészségünkre és tesznek meg mindent annak érdekében, hogy mindez helyreálljon, de a lélekkel is foglalkozni kell.

Idézet
Ez a betegség nagyon erős érzelmi hullámvasútra tudja tenni az embert. Mert azzal jár, hogy egyik nap jól vagy és azt hiszed, hogy gyógyulsz, de másnap visszaesel, és nem tudod, hogy mi történik.

Ez egy állandó bizonytalanságban, félelemben tart. Mióta beállt ez a járványhelyzet, rengeteg negatív hírt kapunk ezzel kapcsolatban. Alapjáraton is félünk a koronavírustól, aztán, amikor megbetegszünk, természetesen féltjük az egészségünket, kezdenek kavarogni bennünk a gondolatok, hogy vajon mi fog történni, milyen lesz a kimenetele. És jönnek ezek a nagyon furcsa tünetek, és megtörténhet, hogy felcsavarja az embert érzelmileg.”

A szakember rámutatott, a folyamatos bizonytalanság óhatatlanul szorongást okoz. Van, aki jobban meg tud birkózni a szorongásaival, de van, aki kevésbé.

Kollégáival ezekre az emberekre gondoltak, akik betegek, otthon vagy kórházban kezelik őket, be vannak zárva, nem tudnak kijárni, nem juthatnak el egy pszichológushoz, de segítségre szorulnak.

„Ezért ajánlottuk mi fel ezeket a telefonszámokat és a hétköznapjainkból néhány órát, hogy akkor ebben az időszakban állunk azok rendelkezésére, akiknek szükségük van segítségre, lelki támaszra. Az, hogy mennyien keresnek, összefügg a betegszámok alakulásával, de már az első naptól, amikor elindítottuk, hívnak a betegek. A hozzánk fordulók visszajelzései pedig azt mutatják, hogy a félórás, órás beszélgetésekkel tudunk rajtuk segíteni. Fontos tudni, hogy ez nem egy pszichoterápiás folyamat, hanem egy krízisintervenció. Ezek többnyire egyszeri, vagy akár többszöri alkalmak, amikor megpróbálunk a telefonálóknak fogódzókat adni. Úgy kell elképzelni, mint az orvosi ellátásban a sürgősségi ellátást. Ez egy tűzoltás” – hangsúlyozta Forró-Erős Gyöngyi.

A Lélek-Műhely Egyesület munkatársai a következő telefonszámokon érhetőek el:

Hétfő – 12–15 óra között: 0742-838 616
Kedd – 12–15 óra között: 0740-600 943
Szerda – 15–18 óra között: 0748-536 533
Csütörtök – 12–15 óra között: 0742-244 492
Péntek – 15–18 óra között: 0757-123 214

A kezdeményezők kérik, hogy ezt a szolgáltatást kizárólag csak koronavírusos betegek vegyék igénybe.

Arra is kitért, hogy sokszor az is segít a betegen, ha valakinek elmondhatja a gondjait, gondolatait, félelmeit. Azok a koronavírus-fertőzöttek, akik hozzájuk fordulnak segítségért, többnyire szorongásos tünetekről számolnak be, az állandó gyomoridegről, alvászavarokról, egészen a pánikrohamokig elmenően. Ezeket a tüneteket a bezártság, a bizonytalanság és az egyedüllét idézi elő – mondta el a szakember.

Forró-Erős Gyöngyi pszichológus •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Forró-Erős Gyöngyi pszichológus

Fotó: Veres Nándor

„Olyan betelefonálónk is volt, akinek az egyedüllét volt a fő problémája a betegség lefolyása alatt, hiszen egyedülálló, a gyerekei távol élnek, ő itthon beteg lett, otthon kezelték, és azt élte meg, hogy egyedül maradt.

Idézet
És számára ez volt a legijesztőbb, hogy egyedül van, és mi lesz, hogyha baj lesz és nincs akihez forduljon, nincs, akibe belekapaszkodjon.

Folyton ez a félelem volt benne, hogy neki az sincs, akihez forduljon, az sincs, aki ránézzen, vagy egyáltalán akibe belekapaszkodjon. Azt láttam a környezetemben levő betegeken is, hogy elég hosszú idő kell elteljen, amíg a biztonságérzet visszatér. Ez, az én tapasztalatom szerint, jórészt visszavezethető a betegségnek erre a fura lefolyására, amit többen is megélnek, hogy

Idézet
úgy tűnik, hogy már kifele tartok belőle, de kiderül, hogy mégsem, akkor megint kifele, akkor megint mégsem, tehát, hogy elvesztik a biztonságérzetüket a betegek, amely aztán elég későre tér vissza.”

A telefonszolgálat önkéntes pszichológusai biztatnak minden érintettet, hogy hívják bátran a megadott telefonszámokat, ha úgy érzik, hogy nem tudnak egyedül megbirkózni a félelmeikkel, szorongásaikkal. „Nekünk, szakembereknek sincs varázspálcánk, nem tudunk csodákat tenni, de ha egy kicsit is könnyebb a betegnek a velünk való beszélgetés után, ha tudunk egy-két fogódzót adni, ami segít abban, hogy lépjen egyet előre, és könnyebben vészelje át a betegség időszakát, ha néhány technikával tudunk segíteni abban, hogy hogyan oldja a feszültségeit, akkor azzal már nyert” – véli Forró-Erős Gyöngyi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról

A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.

Két sors, egy történet – mesejáték az összetartozásról
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
Hirdetés